Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2018. május 24., csütörtök

Anne Frasier: A testolvasó (Jude Fontaine 1.)

Mostanában teljesen odáig vagyok a krimikért meg a thrillerekért, rengeteget olvastam belőlük az idén és még az is lehet, hogy le kell mondanom a fantasy és sci-fi kihívásaim teljesítéséről - amelyekkel pedig már a tavalyi évben sem álltam rosszul -, mert most egyszerűen mást van kedvem olvasni. A más, jelenesetben bármi lehet, de leginkább olyan, amiben valamilyen gyilkosság történt és persze folyamatban van a nyomozás. Ez az állapot nem újkeletű nálam, már a tavalyi évben elkezdődött és persze örültem is neki, amikor az egyik karácsonyi csomagomban ezt a regényt találtam. Az, hogy alig negyedévvel az ajándékozást követően elolvastam, mindent elmond arról, hogy mennyire akartam a kötetet - és aki ismer, az tudja, hogy komolyan is beszélek. Merthogy ez volt az a regény, aminek a fülszövege nagyon betalált nálam és mindenképpen olvasni akartam.

Értékelés: 7 pontot ér a 10-ből
(mert csak a címben van testolvasás).
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Kristály pöttyös
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 360 oldal
Fordította: Beke Zsolt
Borító ár: 3.299,- Ft (kartonált)
A mű eredeti címe: The Body Reader
Sorozat: Jude Fontaine
Folytatás:
2.) The Body Counter
Kategória: krimi, thriller, pszichothriller
Jude Fontaine nyomozó az egységének talpraesett és sikeres rendőre, aki számtalan esetet felderített. Azonban egy nap eltűnik és a társai hiába keresik, egyszerűen nem akadnak a nyomára. Pedig Jude él, csak éppen fogságban tartják - embertelen körülmények között, kínzásnak, éheztetésnek és erőszaknak kitéve. Három év telik el, amikor is egy váratlan helyzetet kihasználva Jude megszökik a fogvatartójától. Három évig nem látott más embert, csak az elrablóját, akinek kiismerte a hangulatváltozásait és az arca minden rezdülését. A nő ezzel új adottságot fejlesztett ki magában, amelyet az ismételten felvett munkája során is kamatoztatni akar. De három év fogságban tartott idő után, az átélt traumákat követően nem is olyan egyszerű újra felvenni a munkát - pedig Jude semmi mást nem akar. Először azonban az élet normális ritmusát kell újra felvennie és az sem bizonyul egyszerűnek. A nő azonban kitartóbb, mint sokan gondolják.

Ha Anne Fraser célja az volt, hogy létrehozzon egy erős női karaktert, akkor sikerrel járt az eltervezett küldetésében. Csakhogy közben más célokat szem elől vesztett. Mégpedig azt, hogy hitelessé tegye azt, ami igazából érdekessé tenné a történetet, amivel felhívni igyekszik a figyelmet a saját szereplőjére: a testolvasást. És ezzel gyakorlatilag el is mondtam, hogy mi a legnagyobb problémám ezzel a sorozatnyitó kötettel: nem érzem hitelesnek az alapszituációt, a főszereplő különleges képességét.

De ne ugorjunk ennyire előre, hanem nézzük szépen sorban a történéseket és az ezzel kapcsolatos meglátásaimat, érzéseimet.

Nagyon erősen indít a kötet, az érzések csak úgy áradnak a lapokról, a helyzet reménytelen és elképesztő módon átjön minden, amit a szereplő csak gondol és átél - az is, amit csak úgy gondol, hogy átél. Nem meglepő, hogy Jude teljesen elvesztette az időérzékét és nem tudja, hogy mennyi idő telt el a fogságba esése óta. A nő érzéseiből átjön, hogy már rég feladta a küzdelmet és megadta magát a fogvatartójának - inkább a mozdulatait, arcának rendüléseit figyeli, hogy a kedvére tegyen és ezzel csökkentse a saját fájdalmait. Mi más lehet ez, ha nem az automatikusra kapcsolt túlélés. Aztán adódik egy lehetőség és Jude akarata új életre kel, kihasználja a helyzetet és megszökik.

Sajnáltam ezt a nőt, aki három évet töltött embertelen körülmények között, majd hazaérve újabb csalódás várja, ahogy az annyira szeretett munkahelyén is. Sehol sem találja a helyét, sehol sem azt találja, amit annak idején ott hagyott és mindenhonnan csak értetlenkedést és hitetlenkedést kap válaszul. De Jude erős és sokkal hamarabb talpra áll, mint arra mindenki más számít: lakást talál, edzeni kezd, megkapja az engedélyt a munkavégzéshez és újra munkába áll a gyilkossági csoport tagjaként - mentálisan azonban továbbra sincs teljesen rendben. A társa az a személy lesz, aki az eltűnése után került a csoporthoz és akinek Jude volt az első ügye. 

Eddig teljesen példaértékű a regény történetvezetése és stílusa. Még az sem vágott földhöz, amikor a tóparton talált lány kezét szorongatva azt állította, hogy a halottak beszélnek hozzá, hogy képes olvasni a testükből és időtlenségbe dermedt arcvonásaikból. Nem lepődtem volna meg, mert végül is ez lett volna a cél, hogy eljussunk ide és innen majd még tovább. Csakhogy innen teljesen másfelé vezetett az út.

Nincs probléma sem a felvezetéssel, sem pedig a regény további részével, csak éppen a két fél nem alkot egy egészet és ez így elég zavaró. Mert alapjaiban véve jól megírt a nyomozónő által átéltek bemutatása, a talpra állása, valamint az életbe való nehézkes visszailleszkedése, amely azért annál hosszabb időt vesz igénybe, mint amit ő engedélyez magának. Akárhogy is tagadja, az átéltek hatással voltak a személyiségére, a gondolataira, az érzéseire, a viselkedésére: vagyis ahhoz képest, aki akkor volt, amikor eltűnt, három évvel később egy teljesen új személy került elő - és próbál meg beleilleszkedni a korábbi életébe.

A történetet színesíti, hogy kiderül Jude társa sem mentes a traumáktól és persze a nő múltjában is akad jó néhány titkolni való. Jude az eltűnése előtt egy ügyön dolgozott, amely most sem hagyja nyugodni és persze haladnia kell az öngyilkosságnak beállított tini halála esetében is a nyomozásnak. Mindezek mellett igyekszik megtalálni azt a házat, ahol fogva tartották és ahonnan sikerült megszöknie. A komótosan haladó, a lelki tényezőkre nagy hangsúlyt fektető történet ott kapcsol nagyobb sebességre, amikor Jude megtalálja a házat és amikor ajándékot kap a támadóitól. A sztori sötét és kegyetlen, ugyanakkor eléggé kiszámítható, mert a szálak eléggé egy irányba vezetnek és nem nehéz kitalálni, hogy hol kapcsolódnak majd össze a múlt és a jelen eseményei.

Van egy másik szál is a regényben, amelyet először Jude hangjának véltem, de hamar kiderült, hogy egy teljesen másik személy szólalt meg azokban a fejezetekben. Innentől kezdve sokkal inkább figyeltem arra, hogy mit ír és mond az az ismeretlen személy, mert tudtam, hogy lényeges lesz az információ. Az is lett. 

És mindeközben valahogy sikerült elfelejtkezni a különleges képességről, a testolvasásról, amelyet akár még használni is lehetne a nyomozás során. A probléma az, hogy nincs itt semmilyen különleges képesség, mert abban a technikában, amit a nyomozónő a regényben használ nincs semmi egyedi és különleges. A legtöbb krimiben a nyomozók ugyanezt a képességet használják - ha nem még ennél is többet -, de ezt természetesnek tekintik, mert az is. Pusztán a felkészültségük, a pszichológiai ismereteik és a gyakorlatuk alapján mélyebben látnak bele az emberekbe, mint bárki más - vagy mint Jude Fontaine. Viszont ebben nincs semmi különleges és egyedi. Főleg, ha onnan nézzük, hogy Jude az eltűnése előtt nagyon sikeres nyomozó volt, akinek biztos, hogy jó volt a felkészültsége is - vagy a megérzései. Mindegy is az ok, mert tény, hogy valamiért sikeres volt. "Fejlesztett" képességeinek színvonala és használata azonban megcáfolni látszanak a korábbi eredményeit. Mi ez, ha nem egy hatalmas ellentmondás?!

És ez az, amiben nagyon gyenge ez a regény, mert egyébként rendben lenne, csak ezt a testolvasós dolgot nem kellett volna ennyire erőltetni. Szimpla regényként - testolvasás nélkül - sokkal jobb lett volna az egész, így azonban egyrészt erőltetett lett, másrészt csalódást okozott, mert nem azt adta, ami miatt a történetet olvasni akartam. A történet mentségére legyen mondva, hogy nagyon erős mezőnyben olvastam és esélye sem volt versenyeznie J. D. Barker (poszt hamarosan), Thomas Harris  (poszt szintén hamarosan) vagy éppen Chris Carter írásaival, de akkor is... Más thrillerek ismerete ide vagy oda, ennek a regénynek akkor is eléggé nyilvánvalóak a hibái. Hogyan tovább? Elképzelni sem tudom, mert ez itt és most annyira lezárt, hogy akár maradhatna is így. Nem biztos, hogy igénylem a folytatást. Feltéve, ha lesz magyarul, ami a fogadtatást nézve nem biztos.

Hogyan lehetett volna ez jobb? Talán, ha az öngyilkosnak tűnő fiatal esete független a múlttól, ha a lány meggyilkolása önálló eset és Jude életének eddigi minden keserűsége és múltjának következményei nem egy kötet eseményein belül borul az olvasó nyakába. Igen, ha már sorozatot tervezett a szerző, akkor az sokkal jobb lett volna másként: úgy sokkal titokzatosabb és érdekesebb lett volna. Közben pedig nyomozgathattunk volna, a főhőseink meg lelkileg rázódtak volna helyre. Lett volna, ami továbbviszi a sztorit. Így viszont...

És még valami zavar: a kategória besorolás. Ez a "női pszichothrillerek" kifejezés eléggé irritált eddig is, de most még inkább - inkább megbélyegzésnek érzem, mint ajánlónak. Legalábbis nem biztos, hogy a számomra annyira nyerő lesz ez a besorolás, mert a poszt tárgyát képező regénynél olvastam már lebilincselőbb, keményebb és megrázóbb krimit/thrillert is. Teszek még próbát ennek a kategóriának a történeteivel, de már most tudom, hogy inkább azon szerzők írásai valók nekem, akiket fentett már megemlítettem - no meg Franck Thilliez művei.


2018. május 21., hétfő

Kresley Cole: Elfojtott üvöltés (Halhatatlanok alkonyat után 14.)

Ha az előző poszt írása közben is már vakartam a fejem, hogy mit is regéljek egy sorozat negyedik részéről, akkor most még nagyobb gondban vagyok, hiszen jelen esetben a tizennegyedik kötetről van szó. Az egy dolog, hogy én, az olvasóból lett avatatlan kritikus mit hadoválok itt össze, de ennél sokkal lényegesebb kérdés, hogy a szerző tud-e még újat mutatni ugyanazon sorozat tucatot is kettővel meghaladó részében. Valami halvány remény azért volt bennem, hogy olvasok majd némi újdonságot is, különben nem rendeltem volna meg ezt a részt. És mi a véleményem most, az olvasás után? Hmm, hmm... Került a történetbe némi "vérfrissítés", azonban az alapok - a párocska egymásra találása és szerelmi életének leírása - nem változtak valami sokat.

Értékelés: 7/10 pont
Kiadó: Athenaeum
Kiadás éve: 2018.
Terjedelem: 399 oldal
Fordította: Goitein Veronika
Borító ár: 3.999,- Ft
A mű eredeti címe: MacRieve
Sorozat: Halhatatlanok alkonyat után
A sorozat kötetei és főszereplői:
1.) The Warlord Wants Forever (magyarul nincs)
Meseszép Mist (valkűr)/Nikolai Wroth (vámpír)
2.) Vámpíréhség
Emma Troy (valkűr/vámpír)/Lachlan MacRieve (vérfarkas)
3.) Vámpírszerető
Kaderin (valkűr)/Sebastian Wroth (vámpír)
4.) Vámpírharc
Mariketa (boszorkány)/Bowen MacRieve (vérfarkas)
5.) Vámpírvér
Néomi Laress (szellem)/Conrad Wroth (vámpír)
6.) Vámpírzóna
Holly (ember)/Cadeon Woede (démon)
7.) A démonkirály csókja
Sabine (varázslónő)/Rydstrom Woede (démon)
8.) A tél halálos csókja/Az érinthetetlen
Daniela (valkűr, jégamazon)/Murdoch Wroth (vámpír)
9.) A gyönyör sötét hercege
Lucia (valkűr)/Garreth MacRieve (vérfarkas)
10.) A sötétség démona
Carow Graie (boszorkány)/Malkom Slaine (scarba)
11.) Az álmok sötét harcosa
Ragyogó Regin (valkűr)/Aidan/Declan Chase (berserker)
12.) Vámpírbosszú
Lothaire (vámpír)/Elizabeth Peirce (ember)
13.) Árnyak hercege
Bettina (démon/varázsló)/Trehan Daciano (vámpír)
14.) Elfojtott üvöltés
Chloé Todd (szukkubusz)/Uilleam MacRieve (vérfarkas)
Műfaj: paranormális, romantikus
A MacRieve klán tagjai már több esetben is kellemes kikapcsolódást nyújtottak a kalandjaikkal és a szerelmük üldözésével, ezért reméltem, hogy most is lesznek érdekes részek  történetben. Ez az üldözős dolog leginkább azért érdekes, mert illat alapján felismerik az arájukat, akit az első közös holdtölte alkalmával meg is kell jelölniük - a bennük lakó farkas nem enged más lehetőséget. A sorozat második részében Lachlan, a klán fejedelme ered - első pillantásra nem éppen farkasklán kompatibilis - arája nyomába. A negyedik kötetben Bowen MacRieve vív élet-halál harcot az érzékeit megigéző boszorkánnyal - és a boszorkányért -, hogy elnyerje annak szerelmét. A kilencedik kötetben Garreth MacRieve, a Lykae hercege ered az őt csábító valkűr nyomába, hogy aztán eljussanak arra a helyre, ahol az ősi gonosz szunnyad - és persze fel is ébred. Szóval a MacRieve klán tagjai igencsak mozgalmas életet élnek, a párra találásuk mindig izgalmas, ezáltal a szereplésük garancia a szórakozásra, a kikapcsolódásra. Nem volt kérdéses tehát, hogy sokat vártam ettől a kötettől, hiszen az előző részekben már itt-ott felbukkant Uilleam - hanyagolva a skót kiejtést, egyszerűen csak: Will - MacRieve mogorvasága és magába zárkózása eléggé felhívta a figyelmet a személyére. És ki is derül - rögtön a kötet elején -, hogy mitől is olyan mogorva és magába zárkózott ez a farkas.

A szerző Az álmok sötét harcosa című kötetben olyan helyzetet teremtett, amely történései kiemelt jelentőségűnek tekinthetők a halhatatlanok zárt világában, illetve a regényekben is egyfajta a csomópont szerepét tölti be - folyton visszatérünk ahhoz, ami a szigeten történt. És nincs ez másként most sem: hiszen Uilleam is ott volt a szigeten, ő volt az egyik alany, aki elszenvedte az élveboncolásokat, majd a végső összecsapás, a börtönlázadás idején megtámadják őt a szukkubuszok. Akkor még nem tudtam, hogy ennek a jelenetnek fontos szerepe van, most viszont már tisztában vagyok a helyzet jelentőségével. MacRieve-t azóta is kísértik a szigeten történtek és mivel Declan Chase - aki jelenleg egy valkűr párja - érinthetetlenné vált a számára, ezért azon akar bosszút állni, aki az egész halhatatlanvadászatot és a kísérleteket irányította: Preston Webb-en, a Rend vezetőjén. De Webb eltűnt és nem lelik nyomát. A boszorkányok megtalálták viszont a lányát és ő a halhatatlanok legújabb árverésének tárgya. Uilleam MacRieve és az ikertestvére, Munro - vagyis Vadító és Vadítóbb - megérkezik az árverésre, Will megérzi az illatot, amely az aráját jelzi a számára. Az ara pedig nem más, mint az, akiért egyébként is a licitre érkezett: Chloe Todd, egy halandó nő. És helyzet még ennél is csak bonyolultabb lesz - ami természetes, hiszen Nix, a flúgos valkűr látó keze is benne van az eseményekben.

Hogy minden világos legyen, térjünk csak vissza a szigeten történtekhez és ahhoz, hogy a farkast megtámadták a szukkubuszok, valamint ahhoz, hogy Chloé egy halandó nő. Uilleam MacRieve-nek nem az élveboncolás okozta a legnagyobb traumát, ennél sokkal megrázóbb volt számára a szukkubuszok támadása - a rémálmaiban is ez a jelenet üldözi. Ez utóbbi ugyanis olyan, évszázadokkal korábban megtörtént eseményeket idézett fel benne, amiket azóta sem tudott feldolgozni: a fiatal Uilleam rabja lett egy szukkubusznak, a szerettei pedig belehaltak abba, hogy megszabadították a lénytől - egyedül az ikertestvére, Munro maradt életben. MacRieve azóta írtózik a szukkubuszoktól és azóta nem tudja uralni a szörnyetegét a szexuális együttlétei alatt - és ezek igen lényeges momentumok a további események szempontjából.

És ha már ennyire kiveséztük MacRieve életét - múltját és jelenét -, akkor most beszéljünk egy kicsit az aráról is. Chloé Todd a történet elején még halandó, de már érzékel magán némi változást, aminek nem tudja az okát - ahogy azt sem tudja, hogy az apja a Rend vezetője. Az utolsó "ajándék", amit az apjától kap, a Szövetség Élő Könyve, amelyből rájön, hogy mi a testében végbemenő változások oka, azonban azt továbbra is rejtély a számára, hogy milyen lénnyé változik majd, ha bekövetkezik az a bizonyos kiváltó ok.

Nos, ez lenne az alapszituáció, amely egy Kresley Cole féle halhatatlan világbeli kalamajka kezdete és amelynek megfelelő helyen való kezeléséhez bizony szükséges jó néhány előző kötet eseményeinek ismerete. Persze a szerző minden lényeges történést felidéz a regényben, amely a cselekményhez szükséges, de a mondatok mögötti mélységet csak az érzékeli, aki korábban átélte az adott szereplők érzéseit.

Az eléggé részletes - a regényben is az, nem csak én regéltem róla hosszan - felvezetést követően nem kell hozzá nagy fantázia, hogy mivé is fog - persze csak idővel - változni Chloé és miként fog erre reagálni Uilleam MacRieve. A történetnek ez a része nem okozott nagy meglepetést. Ahogy az sem, hogy az "események" java része a párocska magánéletét taglalja. A hajamat téptem, amikor megint előkerült a már igencsak elcsépelt szűz lány és tapasztalt férfi felállás. Ennek következményeként pedig ismét arról olvashattam, hogy miként is szerez szexuális téren tapasztalatot az a nő, aki korábban még csak nem is csókolózott, mert nem érdekelték a férfiak. És ezen a téren bizony nem sok újdonságot tudott mutatni a szerző - mert hogy nem is lehet már újat mutatni.

A regény alaphelyzetet felvázoló bevezetése érdekes volt, Uilleam reakciói és a "lányrablás" úgyszintén, majd amikor megkezdődtek a párocska intim együttlétei, akkor igencsak leült a történet - és ez így is maradt elég sok oldalon keresztül. Ez volt az, ami miatt némiképp csalódott voltam a regény olvasása közben és az vagyok most is. Sokkal mozgalmasabb, cselekményben bővelkedőbb történetre számítottam - mint pl. Bowen és Mariketa esetében -, nem pedig arra, hogy a párocska hol itt, hol pedig ott gyakorolja a szextananyag következő leckéjét.

Ott vált érdekessé a dolog, amikor bekövetkezett az a bizonyos kiváltó állapot és Chloé átváltozott azzá a lénnyé, ami a génjeibe volt kódolva. Will természetesen úgy regált, ahogy arra számítottam, majd Munro javaslatára elutaztak az ősi családi birtokra. A vad skót táj nem csak a szereplőket igézte meg a szépségével, hanem alkalmat biztosított a szerzőnek is arra - aki élt is ezzel a lehetőséggel -, hogy még színesebbé tegye a halhatatlanok világát. Ez volt a regénynek az a része, ami nagyon tetszett és amiért igazán érdemes volt elolvasni ezt a kötetet.

A világbővítés csak az egyik dolog, az új élmények mellett természetesen a múlt bizonyos jelenetei is más színben tűnnek fel, ezáltal pedig a "tévedések vígjátékának" is beillő szituációkban bekövetkezik a nagy megvilágosodás és minden probléma megoldódik, a viharfelhők elvonulnak a szereplők feje fölül. A helyzet persze nem ennyire egyszerű, mert volt bőven sírás-rívás, tragédia, szörnyeteg feletti uralom kérdése és minden más izgalom, de az érzelmek már csak ilyenek: imádják a hullámvasutat és fel is ültetik rá az arra alkalmas alanyokat. A kötet utolsó harmada igazán érdekesre és izgalmasra - meg kicsit rózsaszínre - sikerült, az epilógus pedig kegyetlen befejezést ad az addigi történéseknek.

Uilleam tehát - jókora kerülőúttal - végül célba ért, azonban a szerző mestere annak, hogy előkészítse a következő kötetek történetét és éppen ezért gyilkos a kötet epilógusa, amely elérte azt, hogy legszívesebben azonnal olvasnám Munro regényét. A gond az, hogy ezt már csak azért sem tehetem meg, mert még eredeti nyelven sem létezik, nemhogy magyarul. Szóval odébb lesz az még, amikor a Vadító - vagy Vadítóbb? -, valamint arájának története nyilvánossá válik.

És mi lesz addig? Nem hiszem, hogy unatkozni fogunk, mert a sziget eseményei még bőven tartogatnak nyitva hagyott szálakat, amelyeket a szerző lassanként le is zárogat - valószínűleg azért, hogy azokkal egyidejűleg újabbakat nyisson meg. A korábban megnyitottak közül ott van példának okáért Thronos és Lanthe története, akik kettőse A démonkirály csókja és Az álmok sötét harcosa című kötetekben már feltűnt és persze érdekesnek tűnik a Vrekenerek világa is. Vagy megemlíthetném a Dacianók nemzettségét is, akik közül két családtag is megtalálja majd a neki rendelt társat. És persze újra bővül a lények - és szereplők - sokasága, mert feltűnik a Morior, egy harcosokból álló szövetség, rengeteg érdekes taggal. Ha pedig türelemmel várunk, akkor annak is tanúi lehetünk majd, ahogy a pokol királya végre - tízezer év után - találkozhat újjászületett szerelmével. Munro története pedig még mindig sehol - bár ahogy a szerzőt ismerem, kapunk majd ízelítőt a szenvedéseiből.

Továbbra sem tudok szabadulni ettől a sorozattól, mert őrült módon vonz a világa, a sokszínűsége és a szereplői. Most is lázban égek, hogy olvassam a következő kötetet, de abban is biztos vagyok, hogy amikor odaérek az adott olvasmány nem fog majd annyira tetszeni, mint amennyire vártam annak megjelenését. Néhány kötetben - és egyre gyakrabban - túl sok figyelmet fordít a szerző az intim együttlétekre, túlzottan csak egy-egy helyiségre koncentrálja a cselekményt és hanyagolja az igazi, az eseményeket előremozdító történéseket. Kicsit több tényleges akció vagy világbővítés, illetve valamivel kevesebb biológiai akció és akkor helyben leszünk. Addig is olvasom tovább - ha lesz magyarul újabb regény -, legfeljebb nem leszek teljes mértékben elégedett a kapott élménnyel.


2018. május 11., péntek

Chris Carter: A halál szobrásza (Robert Hunter 4.)

Nem is tudom, hogy mit lehetne még elmondani ugyanazon szerző negyedik könyvének olvasása után arról, hogy miért is KELL nekem az ő általa írt regényeket azonnal beszereznem és nem sokkal később már túl is lennem az újabb nyomozáson, hogy aztán újra csak várakozzak a következő gyilkossági eset magyar nyelvű megjelenésére. Szerintem Chris Carter esetében egyáltalán nem kell magyarázkodnom - főleg, ha valaki olvasta a korábbi kritikáimat is. Miután az előző rész esetében kifejtettem, hogy a kriminálpszichológusból gitárossá, majd klaviatúrakoptatóvá avanzsált szépfiú számomra beérett mint regényíró és a műveiben megtalálta azt az egyensúlyt, ami az én ízlésemnek pont megfelel, nincs mit tovább magyaráznom - felesleges minden szó. 
Akkor mégis miről akarok ebben a posztban regélni? Naná, hogy arról, mennyire tetszett az édes-ékes anyanyelvemen megjelent legújabb regénye. Nézzétek el nekem, ha néha elvesztem az önkontrolom  - mert tudom, hogy ez akaratlanul is be fog következni - és átmegyek majd rajongói üzemmódba.

Értékelés: 10/10
Kiadó: General Press
Kiadás éve: 2018.
Terjedelem: 366 oldal
Fordította: Őri Péter
Borító ár: 3.290,- Ft
A mű eredeti címe: The Death Sculptor
Sorozat: Robert Hunter
Előzmény:
1.) A keresztes gyilkos
2.) Kivégzés
3.) Vadász
Folytatás:
5.) One by One
6.) An Evil Mind
7.) I am Death
8.) The Caller
Kategória: krimi, thriller
Robert Hunter szabadnapos, de ha ez a nap tíz nem fogadott hívással kezdődik, akkor az már minden, csak nem szabadnap. Los Angeles egyik előkelő negyedében gyilkosság történt, az áldozat egy köztiszteletben álló volt ügyész. A férfival a saját ágyában végeztek, méghozzá különös kegyetlenséggel: a testét megcsonkították, a testrészeiből pedig egy vérfagyasztó alkotást, egy "szobrot" épített az elkövető. A gyilkosságnak elsőre nem sok értelme van, ugyanis a férfinak már csak hetei voltak hátra. Néhány nappal később újabb gyilkosság történik. A két ügy közötti egyetlen kapcsolatot a helyszínen talált, szintén az áldozat testrészeiből összerakott alkotás jelenti. Talán az elkövető ezzel akar üzenni valamit? A rendőrség hiába keresi a gyilkosságok áldozatai közötti kapcsolatot, nem találja azt. Pedig a munkába besegít a főügyészi hivatal egyik munkatársa is, aki informatikai területen kiemelkedő tehetséggel rendelkezik.

Az, hogy Robert Hunter esetei nem mindennapiak, már eddig is tudtam. Végül is üldözött - és el is kapott - már mindenféle gyilkos népet: kettős kereszteket rajzolgató bosszúálló, embert elevenen megsütögető szintén bosszúálló, nőket különös eszközökkel kínzó és bizonyos testrészeket összevarrogató, múltbéli traumával küszködő elborult elméjű bűnözőket. Mi jöhet még ezután? Ha az én fantáziám véges is a trükkös és kegyetlen gyilkosságok tekintetében - no meg az ilyen eseteket kiváltó okokban -, Mr. Carter agya ebből a szempontból feneketlen kútnak bizonyul. Minden egyes regénye esetében csodálkozom azon, hogy hogyan tud újabb és újabb, a korábbiakat is felülmúló módszereket kiagyalni. Addig jó, amíg Chris Carter ontja magából ezeket az írásokat, mert az vitathatatlan, hogy a regényei egyediek és szinte letehetetlenek. Félre csak akkor teszi őket az ember lánya, ha kicsit meg akar pihenni a vérengzések között, hogy aztán ismét újult erővel vesse bele magát a nyomozásba és a borzalmakba.

Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a regény elején egymást követik a gyilkosságok, miközben a nyomozók a sötétben tapogatóznak, igyekeznek összeszedni az elszórt morzsákat és egymás mellé illeszteni az apró mozaikokat - és nem igazán haladnak. Annak ellenére sem, hogy Garcia is eléggé beletanult már ebben a nyomozósdiba és ebben a részben egy zseni helyett már kettő is dolgozik az ügyön. Viszont a gyilkos előnyben van, hiszen ő már tudja, hogy kit és hogyan akar eltenni láb alól, illetve milyen "emlékművet" készít majd a testrészeiből.

Tényleg egy sziszifuszi munka az, amikor az információk tengerében - mit tengerében, óceánjában - kell halászni és onnan összefogdosni azokat az adatokat, összefüggéseket, amelyek egymáshoz passzolnak. Ehhez nem csak kitartás kell, hanem végtelen szerencse is, mindezek mellett pedig a nyomozói ösztön követése. Chris Carter nagyon jól végzi a dolgát, mert egyszerűen élvezetes az, ahogy a helyszíneket leírja, a nyomozók reakcióit bemutatja, illetve ahogy a nyomozói munka folyamatán végigvezeti az olvasóját. 

Jót tett a regénynek, hogy a régi szereplők mellett végre újak is felbukkantak: Alice sokat lendített a nyomozás tempóján és az információgyűjtésből is jelentősen kivette a részét. Ahogy a nő múltja is tartalmaz érdekességeket és általa Robertről is többet tudhattam meg. És az sem mellékes, hogy a jelenléte talán pozitív kimenettel lehet majd az álmatlanságban szenvedő nyomozó munkahelyen kívüli életére. Persze ez utóbbi csak merő képzelgés a részemről, mert mint eddig is nyilvánvaló volt, a szerző nem épp az a romantikus alkat.

Szóval szükség van Alice jelenlétére és munkájára, mert nélküle nem sikerülne összerakni azt a profilt, ami alapján a csapat elindul a csapáson, hogy felhajtsa a vadat. Az, hogy minderre kb. a regény felénél kerül sor, már előrevetíti, hogy lesz még csavar a sztoriban. Lesz bizony. És, hogy mi vezeti nyomra a szuperzseni nyomozót? Egy egészen icinyke-picinyke apróság, amolyan Poirot féle megvilágosodás, amikor már minden más csődöt mondott. Sebaj, a lényeg, hogy ott és akkor is működött, illetve most is működik ez a technika. Külön piros pont jár azért, mert aztán tényleg semmi halovány fogalmam sem volt arról, hogy ki lehet az elkövető és milyen indokból. Nagyon jól elrejtette a szerző - még annak ellenére is, hogy az egyik helyszínen pofátlanul ottmaradt a tette elkövetését követően és még beszélgetésbe is elegyedett a bámészkodókkal. Ez mekkora húzás volt már!

És még egy fontos szempont: a szerző regényeinek nagy előnye, hogy alig vagy egyáltalán nincs benne utalás a korábban történtekre, ezért - még a sorozat jellege ellenére is - akár össze-vissza is olvashatók a kötetek. Egyébként is teljesen különálló, jól elvarrt szálakkal rendelkező sztori mindegyik. Szóval bátran lehet kezdeni azzal a résszel, ami éppen szimpatikus - aztán majd úgy is sorra kerül mindegyik.

Bárhogy is csavarom a mondandóm, nagyon jó volt ez a rész is: egyedi, különösen kegyetlen, művészi és okos, a nyomozói munka miatt pedig minden elismerésem. Mr. Carter, részemről jöhet a következő! Ja, hogy már készen is van? Akkor a regényeket magyarul megjelentető General Press Kiadóhoz fordulok ugyanezzel a kéréssel: jöhet a következő. Ugye jön majd? Addig pedig kénytelen vagyok beérni más gyilkosokkal és más nyomozókkal. Még szerencse, hogy jó krimiből bőven akad mostanában.


2018. május 7., hétfő

Elle Kennedy: The Mistake - A baklövés (Off-Campus 2.)

A sorozat első kötete - bár eléggé szkeptikusan álltam az olvasásához - végül meghaladta az elvárásaimat. Nem mondom, hogy tökéletes, de egészen élvezetes volt. Ha nem is azonnal, de úgy gondoltam, hogy idővel majd jöhet a folytatás is, hiszen a baráti társaság - vagyis a hokis csapat - tagjai egészen érdekes figuráknak tűntek. Logan kifejezetten felkeltette az érdeklődésem, így végül csak rászántam magam a sorozat második kötetének olvasására.
Majd ott tartottam a kezemben az elolvasott kötetet és azon gondolkoztam, hogy miként is adjam át az élményeimet. Végül úgy döntöttem, hogy Hannah és Garrett párosához hasonlóan Grace és Logan kettősét is meginvitálom egy beszélgetésre, amelynek leiratát pedig közzé teszem itt a blogon. Akkor következzék is az interjú szöveges változata.

Értékelés: 7 pont a 10-ből
(csak mert kedveltem Logant)
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Rubin pöttyös
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 352 oldal
Fordította: Barthó Eszter
Borító ár (puha): 3.199,- Ft
A mű eredeti címe: The Mistake
Sorozat: Off-Campus
Előzmény:
1.) The Deal - Az üzlet
Folytatás:
3.)The Score - A pont
4.) The Goal
Műfaj: romantikus, new adult
Kedves Grace és Logan - vagy inkább John? -, köszönöm, hogy itt vagytok és válaszoltok a kérdéseimre. Először is meséljetek egy kicsit magatokról, az alapszituációról, hogy azok az olvasók is megismerjenek titeket, akik még csak gondolkodnak a könyv olvasásán.

Grace
Szerintem teljesen átlagos lány vagyok. Vagyis inkább az unalmas kategóriába tartozom, mert nem szeretek kockáztatni. Imádom az akciófilmeket és képes vagyok egész hétvégén azokat nézni - akár sokadszorra is - bulizás helyett. A családi életem nem túl zűrös, de nem is tekinthető szokványosnak: apám egyetemi professzor, anyám pedig művész, elég szabad lélek. A szüleim már külön élnek, apám a közelben, az anyám Párizsban, a franciaországi Párizsban.

Logan
A Johnt hanyagoljuk, maradjon a Logan. És akkor rólam... Imádom a jéghokit és szerintem nagyon jó játékos vagyok. Minden szerénység nélkül. Minden vágyam, hogy a profik között játszak, de tudom, hogy ez nem lehetséges - a családom miatt. Az én szüleim is elváltak, de a viszonyuk korántsem olyan, mint Grace szüleié. Apámnak volt egy balesete, amely maradandó károsodással járt és van egy másik betegsége is. Ez az oka annak, hogy minden nyáron a műhelyben robotolok a bátyám mellett, az apám helyett. Ahogy ezt fogom tenni a suli befejezését követően is, mert nem tehetek mást, mert köt az ígéretem.
De ha úgy nézzük, akkor nem ez az egyetlen defektem, hanem akad még belőle bőven. Erről Grace tudna a legtöbbet mesélni. 

Beszéljetek kicsit a másik nemmel való viszonyotokról. Milyen események történtek a kapcsolatotok elején?

Grace
Nos, erről a témáról nem tudok túl sokat mondani. Illetve nem tudtam, amíg össze nem akadtam ezzel a pasival, aki itt ül mellettem. Minden, amit a férfiakról és a szexről tudok, azt tőle tudom. *elpirul* A kapcsolatunk nem éppen szokványos: sem a találkozásunk, sem az együttjárásunk. Legalábbis nem annak tűnt az elején, de most már minden rendben van. A kezdeteket pedig leginkább elfelejteni szeretném...

Logan
Ami a lányokat illeti... khmm... azt hiszem, hogy a kelleténél többet sikerült megismernem. Bőven szereztem tapasztalatot és ritkán bújtam össze kétszer ugyanazzal a lánnyal. Legalábbis Grace előtt. Meg így visszatekintve úgy tűnik, hogy bárhol és bármikor megfelelő volt a helyszín, nem kellett még ágy sem. Meg igazából az sem, hogy a csajban legyek, csak a kielégülés számított. Mármint Gracie előtt. Aztán ott volt az is, hogy furcsa elképzeléseim voltak a szerelemről, aztán amikor ott volt az orrom előtt az ideális jelölt, akkor pedig nem ismertem fel, hogy ő az, aki kell nekem. Majdnem véglegesen elszúrtam a dolgot. De sikerült helyrehozni a baklövésem és ennek nagyon örülök.

Hogy is volt azokkal a tévképzetekkel és azzal a baklövéssel? 

Logan
Jaj, ne! Most muszáj ezzel nyaggatni? Már így is eléggé ég a fejem... Na jó, akkor kitárulkozom. Mint a legtöbb korombeli pasi én sem gondoltam úgy, hogy a szexen kívül más módon is szükségem lehet egy lányra, egy komoly kapcsolat egyenesen menekülésre késztetett. Egészen addig, amíg meg nem láttam a legjobb barátomat és a nőjét. Csorgattam is rendesen a nyálam a csaj után, aki szép is volt, okos is volt és persze tabu, mert a legjobb haverom nője, aki pedig fülig szerelmes volt belé. Igyekeztem kiverni a fejemből Hannah-t, de ezt csak úgy sikerült, ha kerültem őket, buliztam és persze minden alkalommal más lánnyal voltam. Aztán egyszer eltéveztettem az éppen aktuális buli címét és pont Grace szobájában kötöttem ki. Ami nem is lett volna gond, mert az este jól alakult, de amikor - néhány találkozással később - Grace elszánta magát arra a bizonyos lépésre, akkor követtem el életem legnagyobb baklövését. Sajnos még mindig a tévképzeteim rabja voltam és azt hittem, hogy másba vagyok szerelmes.

Grace
Nem, ne is nézzél rám, mert én erről beszélni sem akarok! Életem egyik legkellemetlenebb estéje volt. Soha nem éreztem még olyan szerencsétlennek magam, mint akkor. Még jó, hogy az anyám egy másik kontinensen lakik és jó messzire tudtam menekülni az átélt megaláztatástól. Bár attól még ugyanúgy fájt, ha nem jobban, mintha szembe tudtam volna nézni vele. És persze a baj nem jár egyedül, mert Logan elutasítása mellé megkaptam még Ramona árulását is. Szörnyű. Tényleg inkább elfelejteném az egészet.

Ezek után mégis mi volt az, ami megmentette a kapcsolatotokat?

Logan
Hannah ébresztett rá arra, hogy mi volt a baj velem és amikor szembesített a probléma lényegével, akkor tényleg rájöttem, hogy hol siklott félre az elméletem. Csak akkor már alapvetően mindegy volt, mert Grace nem állt velem szóba és azt sem tudtam, hogy merre lehet. Nagyon hosszú volt az a nyár... Aztán amikor újra összefutottunk és láttam, hogy nem csak külsőleg változott meg, hanem sokkal keményebb is lett, akkor éreztem igazán, hogy mekkora bajt okoztam. A feladatlistája volt végül is a fordulópont. Minden tehetségemet és minden rendelkezésre álló forrásomat bevetettem, hogy teljesítsem azokat a feladatokat.

Grace
Röviden: a feladatlista és az, hogy Logan minden pontját teljesítette. Bizonyítani akart és ezt egy nőnek értékelni kell. Meg aztán az sem volt egy utolsó szempont, hogy a suli egyik legjobb pasija loholt utánam és tett meg mindent azért, hogy a kívánságaim teljesítse. *mosolyog*

A következő kérdésem nagyon egyszerű: hoki vagy futball?

Logan
Nem kérdés: hoki. Szeretem ezt a sportot, gyerekkoromtól kezdve meghatározza az életem és nagyon remélem, hogy a felnőtt életemben is legalább ilyen mértékben lesz jelen.

Grace
Logan miatt járok el a hokimeccsekre, de a szívem továbbra is a foci felé húz. Sajnálom, Logan, de ez már csak így marad, így kell elfogadnod. 

Az előző interjú végén Garrett a következőket mondta: "Remélem, hogy Logan nem fog letaszítani a trónról a maga sztorijával. Ha a magánéletben is annyi odaadást és szenvedélyt mutat majd, mint a pályán teszi, akkor bizony izgulhatok." Nos, mit gondoltok erről? Garrett és Hannah továbbra is őrzi a képzeletbeli trónt, vagy átvettétek a vezetést?

Grace
Olvastam Hannah és Garrett sztoriját és persze mindketten meséltek is a történetükről. Számomra pont elég volt - még sok is - az a fájdalom, amit át kellett élnem, amíg kialakult a mostani, immár kellemes állapot. Nem tudom racionálisan megítélni, hogy melyikünk kapcsolatában voltak nagyobb hullámvölgyek és hullámhegyek. Talán nem meglepő, hogy én úgy érzem, az enyémben. Átélni valamit és hallani valamiről , az teljesen más. Viszont ők ketten nagyon jó páros: teljesen ráhangolódtak a másikra és mókásak, szórakoztatóak is.

Logan
Látjátok, ez az én haverom! Tisztában van a képességeimmel és mindig a legjobbat gondolja rólam. És tudja, hogy jobb vagyok nála! Sokkal jobb. Szerintem lazán letaszítottam őt és a csaját arról a képzeletbeli trónról. Tudom, hogy a magánéletemben is legalább olyan szenvedélyes és odaadó vagyok, mint a pályán. Ugye, Szépségem?

Olvastam Garrett párra találását, ahogy ismerem a Ti történeteteket is és ha őszinte akarok lenni, akkor bizony az övéké jobban tetszett. Lehet, hogy a pályán nagyon szenvedélyes és tehetséges játékos vagy, de ebben a sztoriban elég vérszegény főhőst játszottál Logan. Persze nema férfiúi képességeidre utalok ezzel, hanem arra, hogy elég lassú és eseménytelen volt az egész regény. Hosszú időt ölelt fel és mintha kicsit szétdarabolódtál volna a sok probléma között. Grace pedig jó időre eltűnt az olvasók szeme elől. Szóval valami nem volt az igazi.

Logan
Igen, problémám az számos volt akkoriban. És jobban belegondolva igazad is lehet. Ahogy Gracie is mondta, nekünk pont elég volt ennyi zűr és zavar, amennyit átéltünk. A regényből hiányolt szenvedélyt pedig olyan helyen éljük ki, ahová másnak nincs bejárása. Nekünk ez így jó. Nagyon jó.

A családi problémáitok megoldódtak?

Grace
Nálunk a szokásos a felállás, ezt már így kell elfogadnom. De végre sikerült jobban megértenem anyámat is, ezért mindenképpen pozitívumként élem meg a kis kiruccanásom. Vagyis az olvasók szeme elől eltűnésem.

Logan
Nem győzöm elégszer kifejezni a hálámat azért, hogy volt, akinek fontos voltam és közben járt az érdekemben. Hosszú ideig nagyon sötétnek és reménytelennek láttam a jövőmet, ezért még most sem tudom elhinni, hogy teljesen másként alakult az egész. Mindent el is követek azért, hogy sokáig fennmaradjon ez az állapot. És Apa is jól van. 

Ajánlanátok olvasásra a regényt? Vagy esetleg a folytatásait? És az előzményét?

Grace
Hannah és Garrett sztoriját mindenképpen. Tucker és Dean is jó fejek, és persze drukkolok nekik is a párra találásban. A szerelem egy hatalmas kaland: fájdalmas és izgalmas. Szerintem érdemes lesz elolvasni a folytatásokat is.

Logan
Garrett és Wellsy - vagyis Hannah - kapcsolatának kialakulása mindenképpen olvasásra érdemes. Főleg, hogy még magam is szerelembe estem azzal a meghittséggel, ami kialakult köztük. Nincs ezen mit szégyelni, most már bevallom, ha néhány kédéssel ezelőtt már közzé tettem az érzéseimet. *vállrándítás* Arra nagyon kíváncsi leszek, hogy ki lesz az, aki leszoktatja Deant a nyilvános szexről. Amikor az a srác a hálószobájában, zárt ajtók mögött fog döngetni egy csajt, akkor biztosak lehetünk majd benne, hogy fülig szerelmes. Szóval a jelek nyilvánvalóak lesznek. Tucker? Szerintem ő már most is odáig van valakiért, csak még valahogy nem érett meg a dolog arra, hogy mi is tudjunk róla. Tehát igen, mindenképpen ajánlom olvasásra a folytatásokat - is.

Grace és Logan - és még véletlenül sem John -, köszönöm, hogy megosztottátok velem és az olvasóimmal a gondolataitokat. Bár nem sikerült azt az izgalmat hoznotok, amit vártam, mert azért lényegesen több szenvedélyre, izgalomra és humorra számítottam az előzmények ismeretében, de ettől függetlenül örülök a párosotoknak. Örülök, hogy révbe ért az életetek és sok mindent másként láttok, mint a kötet elején. Örülök, hogy tanultatok a hibáitokból és ne kövessenetk el több baklövést. Különösen Te ne, Logan! Legyen tartós a kapcsolatotok!



2018. május 3., csütörtök

Stanley G. Weinbaum: Kalandok a Naprendszerben

A Mesterművek sorozat egy-egy újabb kötetét kézbe venni mindig külön öröm és megelégedés a számomra - tartozzon bármelyik alsorozatba az aktuális kiadvány. Egyrészt azért, mert tudom, hogy a tartalma minőségi munka és imádom hozzáfűzött felvezetéseket, a tartalmas magyarázatokat. Másrészt valamilyen számomra is érthetetlen oknál fogva - bár a szépet és az igényeset kedvelem - nem olvasok szépirodalmat, sőt ha tehetem igyekszem magam távol tartani a magas irodalomnak tartott művektől. Talán azért mert a szépirodalom mániásoktól annyi bántó leszólást sikerült már bezsebelnem, amikor kiderült, hogy én a fantasyt és a sci-fit kedvelem. Bár igazából nem értem, hogy miért kell egyik olvasó embernek a másikat lenézni és megszólni, amikor egyre kevesebben vagyunk, akik egyáltalán olvasunk. Szóval a Mesterművek valami olyat képvisel a számomra, amely a metszetét jelenti a szórakoztató irodalom és a klasszikus, időtálló alkotások halmazának, amelyeket akár már a szépirodalom címkét is rá lehet aggatni - ugyanakkor mégiscsak abba a zsánerbe tartoznak, amely nekem szól, amely a szívemnek kedves.

Értékelés: 8/10
Kiadó: Delta Vision
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 542 oldal
Borító ár: 3.990 ,- Ft
Sorozat: Mesterművek
Alsorozat: Mesterművek Sience Fiction
Műfaj: sci-fi
Akciós vásárlás: Delta Vision Webáruház
Bár a novellás kötetek valahogy nem csúsznak annyira, mint a regények, ezzel a válogatással mégis mindenáron meg akartam ismerkedni. Mindennél jobban furdalta az oldalam a kíváncsiság, hogy  mi volt az, amivel Stanley G. Weinbaum nyolcvanpár évvel ezelőtt, másfél éves írói tevékenysége alatt képes volt maradandót és a műfajban meghatározót alkotni. 

Bevallom, hogy ha nem a Mesterművek sorozat részeként jelenik meg ez a válogatás és nem kapom meg mellé azokat a kiegészítő információkat, amelyek segítenek elhelyezni - térben és időben - ezeket a novellákat, akkor bizony sokkal kevésbé nyerték volna el a tetszésem az olvasottak. Nincs ezzel semmi probléma, mert az időközben eltelt nyolcvan évben sokat változott az ízlés, a tudomány és persze alapvetően mások az igények és a trendek az írásokkal kapcsolatban is. Így tehát, ha a gondos és rengeteg ismerettel rendelkező szerkesztő nem hívta volna fel a figyelmem az apróságokra, akkor bizony - nem korszakújítónak, hanem természetesnek véve azokat - átsiklottam volna a lényegi részeken, sokkal kevésbé jöttek volna át a novellák mondanivalói.

Ezen apróságokat és lényeges elemeket figyelembe véve azt kell mondjam, hogy Stanley G. Weinbaum igenis kalapemelést érdemel, mert egy részről igyekezett megfelelni a kor kívánalmainak, más részről viszont nem adta fel az egyéniségét, hanem minden írásával hozott és adott valami újat, valami különlegeset. Tragikusan rövid alkotói korszakának ezen termékei pedig elgondolkoztatják az olvasót, hogy mi lett volna, ha nem ragadja el őt olyan hamar a rettegett és könyörtelen Kaszás.

Bár a történetek technikai leírásai és tudományos magyarázatai néhány esetben mosolygásra késztettek, de el kell ismernem, hogy a maga idejében Weinbaum jól értesült és a tudomány terén, az új technikai vívmányokkal kapcsolatban igencsak tájékozott ember volt. És mindezek mellett még szárnyaló fantáziával, valamint igencsak magasfokú emocionális érzékkel is rendelkezett, aki képes volt minden történetébe beleszőni az emberi kapcsolatok finom rezdüléseit - még akkor is, ha erre senki sem kérte meg. Talán pont ezért működtek ezek az írások és ezért éreztem úgy, hogy - némi technikai ráncfelvarrást és kiigazítást követően - akár a kortársak között is megállnák a helyüket a történetek és senkinek sem tűnne fel, hogy sok-sok évtizeddel ezelőtt keletkeztek.

Persze így, hogy tisztában vagyunk antik és éppen ezért ezért értékes mivoltával, így élvezhetőek igazán ezek az írások. Ahogy egy antik asztalt látva sem húzzuk el a szánkat, hanem csodáljuk azt, hogy a mester évszázadokkal ezelőtt és alig valami szerszámmal maradandót alkotott. Valahogy így kell Weinbaum írásaihoz is közeledni: kellő áhitattal és tisztelettel.

Mégis a novellák előtti bevezetők és kiegészítő információk teszik igazán teljessé az élményt, meg persze az írói fantázia sokszínűsége és a helyzetek finom humora. Az pedig, hogy a kötet végén a fordítók elmondják a véleményüket a szerzőről és szövegeinek fordításáról nagy élményt jelentett. Ezt már csak az tudta leszorítani a dobogó legmagasabb fokáról, amikor az egyik fejezetben maga a szerző "szólt" az olvasóhoz és mesélte el, hogy miként került az SF közelébe, mit gondol róla és ő maga miért alkot ebben a közegben. Mélyen megérintett a kötetnek ez a része és még közelebb hozta hozzám az addig átélteket.

Pedig a novellák nem mindegyike ragadta meg ennyire a figyelmem, de mindegyikben volt valami, ami tetszett: hol a részletek, hol az egész hangulata. A Mars különös lényekkel benépesített bolygója legalább annyira varázslatos volt az ötleteket tekintve, mint a Vénusz forró vagy fagyos oldala. És persze nem szabad elfelejtkezni a Plútó különleges élővilágáról, valamint az Uránusz sűrű és gomolygó ködében meglapuló lényekről sem. A Föld Weinbaum nézőpontjából ugyanolyan egyedi és érdekes, mint az idegen bolygók világai, mert itt a tudományos kísérletek és azok következményei szolgáltatják az izgalom faktort. 

És ez még csak az egyik fajta csoportosítás, mert bizony nem csak bolygók, hanem főszereplők és történettípusok szerint is meg lehet tenni ugyanezt a rendezést. Ham és Pat bolygókalandjaiból mindjárt hármat is tartalmaz a kötet, ahogy Dixon Wells és régi fizikaprofesszora, Haskel von Manderpootz is több novellában kap főszerepet. Ez utóbbi páros különösen sokszor késztetett mosolygásra a tetteivel - a novellák tanmesébe illő végkövetkeztetései pedig egyenesen kacagásra sarkaltak. És persze ott van Tweel, a marslakó, aki hamar belopta magát a szívembe és akinek kalandjairól nem csak én olvastam volna még többet.

Szóval furcsa ez a kötet, mert katartikus élményt nem váltott ki belőlem, lassan is haladtam a történetek olvasásával, mégis úgy érzem, hogy megérte elolvasni, mert ha kirobbanó élményt nem is nyújtott, de mindenképpen maradandót okozott. Mindezek mellett pedig úgy érzem, hogy hiánypótló válogatás, amelynek elolvasásával sikerült befoltozni az SF zsáneréhez kapcsolódó ismereteimben tátongó lyukak egy kicsiny szakadását. Igen, van még mit pótolnom és amennyire csak az időmből és az energiámból telik, rajta leszek az ügyön. Abban biztos vagyok, hogy ebben a Delta Vision Kiadó és Mesterművek sorozata nagy segítségemre lesz. 


2018. április 29., vasárnap

Várólista - 2018. április

Elérkezett végre az első igazi tavaszi hónap, amikor a hideg és az igencsak megkésett havazás már nem kergette vissza a könyvmolyt kedvenc olvasós foteljébe, hanem immár bátran vállalkozott arra, hogy járja a boltokat, esetleg kiüljön a parkba és napfénybe burkolózva, madárdal aláfestéssel élvezze az éppen aktuálisan olvasott regényt. És persze kilátogasson a 25. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra, ahol napokon keresztül nézelődhet a kiadók pavilonjainál és válogathat az igencsak bőséges kínálatból, a friss fesztiváli megjelenésekből. Ilyen az igazi tavasz.
Mindezek után pedig nézzük meg közösen, hogy a rengeteg megjelenésből melyek azok, amelyek felkeltették az érdeklődésem. Elég sok a könyv, ezért igyekszem rövidre fogni.
  • Az Agave Könyvek elhozta nekünk Pierce Brown A káosz évei című regényét, amely a - korábban trilógiaként hirdetett és lezártnak is tűnő - Vörös lázadás sorozat negyedik kötete. Egy percig sem volt kérdéses, hogy a kötet előrendelős. Meg kell említenem azt is, hogy a kiadó nem csak a könyvet, de a szerzőt is elhozta Magyarországra, aki a Könyvfesztiválon dedikálta is a regényeit.
  • Szintén előrendelésbe került a kiadó egy másik könyve is, ez pedig J. D. Barker A negyedik majom című regénye. A történet egy szokványostól kissé eltérő nyomozást ír le, amely nem a gyilkost keresi - mert ő már nem megy sehová -, hanem az áldozatát. Annyira érdekelt a sztori, hogy már el is olvastam a könyvet és bátran merem ajánlani, mert határozottan jó.
  • Kitörő örömmel fogadtam a General Press Kiadó legújabb krimijének, Donato Carrisi A lelkek ítélőszéke című regényének megjelenését. Ugyan a friss kötet nem a Démoni suttogás folytatása, hanem a Marcus sorozat bevezető kötete, de annyi baj legyen. A lényeg, hogy Carrisi írta és magyar nyelven olvasható.
  • A Fumax Kiadó megjelenései közül V. E. Schwab Viszály című regénye volt számomra az első pillanattól kezdve kötelező vétel. A szerző Az Archívum című írásával került a figyelmem középpontjába és azóta is stabilan tartja a helyét. A friss kötet Az elvetemültek sorozat bevezető része és nagyon ígéretesnek tűnik. Mindenképpen tesztelni fogom.
  • A kiadó másik újdonsága Neal Stephenson - Nicole Galland A ​D.O.D.O. felemelkedése és bukása című regénye. A kötetnek nagyon egyedi a tördelése, ezért az sem biztos, hogy lesz belőle ekönyv verzió. Szóval aki meg akarja ismerni a történetet, annak érdemes nyomtatott formában beszereznie az ígéretes sztorit.
A Delta Vision Kiadó öt új kiadvánnyal jelent meg az idei Könyvfesztiválon. Az öt kötetből négyre magam is vevő voltam.
  • Ismét megjelent Brandon Sanderson Elantris című regénye, de ez most egy kicsit más, mint a korábbi kötet, mert a tizedik évfordulós végleges szerzői kiadás tartalmilag bővebb és tartalmaz egy novellát is.
  • A másik régóta várt kötet a Ködszerzet világán játszódó Wax és Wayne sorozat második kötete, A lélek árnyai. Az örömbe ugyan egy kis üröm is vegyült, mert új külsőt kapott a kötet, megváltozott a mérete is, ezért nem tudom a polcomon az előzménye mellé tenni az új megjelenést.
  • Ugyan a tavalyi évre ígérték Scott Lynch az Úri csirkefogó sorozatához tartozó kötetek megjelenését, de most sem jelentett kisebb örömöt azok kézbe vétele. Illetve egyelőre még csak az egyiké, mert a Könyvfesztiválra a Locke Lamora hazugságai 10 éves jubileumi kiadása - az Alexandra Kiadó által kiadott regény kissé kibővített és átdolgozott verziója - jelent meg. Mire ez a poszt napvilágot lát, addigra pedig - az ígéretek szerint - a sorozat második kötete, A karmazsin lobogó is kapható lesz. Úgy legyen.
  • A jó urban fantasy sorozatok ismertetőjegye, hogy lassú a megjelenésük, mert valamiért nem veszik a népek. Valószínűleg a történet a hibás, mert nem elég rózsaszín és csöpögős. Bárhogy is van, úgy néz ki, hogy egyelőre így járt Anne Bishop Mások sorozata is, amelynek a második kötetére két évet kellett várni a rajongóknak. A Holló a hollónak című regényt a Twister Media hozta el a magyar olvasóknak. És reméljük, hogy érkezik majd a többi rész is.
  • Mindig is imádtam a népmese feldolgozásokat és az oroszos hangulatot. Katherina Arden A medve és a csalogány című regényében minden együtt van ehhez. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért nem vettem meg a Könyvfesztiválon ezt a könyvet, de az tuti, hogy jelen pillanatban nagyon előkelő helyet foglal el a beszerzési listámon. A könyvet az Alexandra Kiadó jelentette meg, a borítója egyenesen csodálatos és Az északi erdő legendája trilógia első részét üdvözölhetjük a megjelenésével.
  • Végre elérkezett az az idő is, amikor megjelent Carlos Ruíz Zafón Az Elfeleledett Könyvek Temetője sorozatának negyedik kötete, amelyet Lelkek labirintusa címen kell keresni a boltokban. A regény közel hétszáz oldal, elég terjedelmesre sikeredett. A kemény borítós kiadványt az Európa Kiadó hozta el végül a magyar olvasóknak. A minőségnek ára is van, mert a kiadvány ára a brutális kategóriába esik, vásárlás esetén hat darab ezrest kell érte leperkálni.
Ebben a hónapban nem csak a fantasy és a sci-fi kötetek keltették fel a figyelmem, hanem a könnyedebb műfaj felé is kikacsintottam.
  • Leisa Rayven Starcrossed sorozata már az első kötetével nagy kedvencemmé vált, ezért nem volt kérdéses, hogy a harmadik részt is olvasni akarom majd. Az Álnok szerelem előrendeléssel került hozzám és már olvastam is, de annyira nem tetszett, mint az előzményei. A regény most is a Libri  Kiadó gondozásában, az Insomnia kiadói sorozat részeként jelent meg.
  • Ugyancsak az Insomnia felirat olvasható a Gena Showalter Éjsötét játszmák című regényének borítóján is, amely Az Alvilág Urai sorozat nyolcadik kötete és ezúttal Striker, illetve a benne lakó Vereség démona az, aki a történet középpontjába kerül. A kiadó most belehúzott a megjelenésekbe, én pedig le vagyok maradva az olvasással. Igyekszem majd utolérni magam.
  • Tarryn Fisher-től ugyan én egy másik regényt vártam, de amíg a Tolvaj hosszú ideje - lassan két éve - továbbra is csak előkészületben van, addig F*ck love - Kapd be, szerelem már meg is jelent. A fülszöveg nem sokat mond, szinte semmit. Állítólag jó a stílus és a sztori, sokan rajonganak érte, de nem szeretem azokat a regényeket, amelyekről nem tudom eldönteni a fülszöveg alapján, hogy kellenek-e nekem. Most is kivárok.
  • Julie Kagawa Vastündérek sorozatába még akkor kezdtem bele, amikor tömegével olvastam a YA regényeket. A főszereplő csaj már akkor is idegesített, de a háttérvilág és Ash miatt érdekelt a történet. A The Iron Knight - Vaslovag a sorozat negyedik kötete és nagyon sokat kellett várni a megjelenésére, viszont enélkül az előző kötet olvasása sem vonzott annyira. Most pedig már annyi idő eltelt, hogy komolyan izgulok azon, lesz-e türelmem a hisztériához és a nyafogáshoz. Majd kiderül. Ez és az előző pontban szereplő regény is a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelent meg.
Mindig vannak a kötelező vételű kiadványok, az azonnali beszerzésre vagy előrendelésre késztető megjelenések és van az, amely érdekel, de inkább kivárok, mert valami nem egészen kerek. Ez az amolyan futottak még kategória a számomra. Ide tartozik egyébként Tarryn Fisher előbb említett regénye is.
  • És valahogy így jártam a Főnix Astra megjelenésekkel, amelyeknek nem túl meggyőzőek a borítóik. Hiába olvastam róla megbízható forrásból származó elismerő kritikát, Django Wexler Az Ezer Név című regénye akkor is a kiadó standján maradt, nem nyúltam utána. A kötet egyébként az Árnyháborúk sorozat első kötete. Az eredeti megjelenés öt résznél tart és még nem lezárt.
  • A Metropolis Media igyekszik ugyan, de a régi fénye nagyon megkopott a hazai sci-fi rajongók körében és ezért nem csak a kiadó körüli botrányok, hanem a regényeik botrányos fordításai is felelősek. Pedig Jasper Fforde Monokróm című regénye, amely a Monokróm sorozat első kötete, nagyon ígéretesnek tűnik. A fülszövege érdekes, Fforde pedig jól ír. A fordítás miatt, no és azért, mert sorozatról van szó, inkább kivárok.
  • Szergej Lukjanyenko már befutott név kis hazánkban és az ő írása az, amely biztos vásárlói pontot jelent a kiadónak. A szerző új regénye, a Konkurensek megjelenése felett majdnem elsiklott a figyelmem, így a beszerzésével is elmaradásban vagyok, de ami késik, az nem múlik.
  • Naomi Alderman A hatalom című regényének fülszövege ugyan érdekesnek tűnik, de valamiért mégsem kaptam a regény után. Mondanám, hogy megint a borító a ludas, de az ösztöneim valami más miatt is berzenkednek. Pedig a XXI. Század Kiadó igazán különleges és minőségi könyveket jelentet meg. Majd az idő megmutatja, hogy jól döntöttem-e.
Marvel nagy képregénygyűjtemény részei közül áprilisban a nyolcadik és a kilencedik kötetek, azaz A hihetetlen Hulk - Néma sikolyok és a Rozsomák című kiadványok jelentek meg.

Rövidre akartam fogni, de még így is hosszú lett a poszt. Nincs mit tenni, ha már így esett, akkor ráfogom a sok megjelenésre. Végül is ez az igazság. ;)

2018. április 25., szerda

Leisa Rayven: Megtört Júlia (Starcrossed-sorozat 2.)

A Hitvány Rómeó tulajdonképpen egy fél történetet mondott csak el, amely piszok módon pont akkor ért véget, amikor a két főszereplő az életük egy fontos részéhez érkezett. Nagyon szíven ütött a dolog, amikor tulajdonképpen majdnem a mondat közepén elfogyott a szöveg a papírról, mintha csak a nyomda követett volna el valami baklövést. Pedig nem. És persze mindez csakis szándékos lehetett, hiszen az ember lánya azonnal kapott volna a folytatás után, hogy megtudja milyen döntést hoz meg a megbántott, összetört szívű Cassie. 
Voltak ötleteim a folytatással kapcsolatban: az elbeszélés megváltoztatott - Ethan szemszögű - nézőpontja és egyebek, de ezekből semmi sem lett. Túlgondolkoztam a dolgot - vagy éppen a szerző gondolkozta alul, ez csak nézőpont kérdése. Mert a történet ugyanott folytatódik és ugyanúgy, ahogy az előző kötetben annak vége szakadt. Végül kénytelen voltam azt a következtetést levonni, hogy nincs a szerkezetében semmi csavar, a szerző egyszerűen megírta a két szerelmes történetét, majd az túl vaskosnak találtatott és a kiadó részéről kettébontásra ítéltetett. Persze mindez csak az én véleményem, de elég valószínűnek tűnik.

Értékelés: Ez most 10-ből 9-et ért nekem.
Kiadó: Libri Kiadó
Kiadói sorozat: Insomnia
Kiadás éve: 2018.
Terjedelem: 410 oldal
Fordította: Bikics Milán
Borító ár: 3.599,- Ft
A mű eredeti címe: Bad Romeo
Sorozat: Starcrossed-sorozat
Előzmény:
1.) Hitvány Rómeó
Folytatás:
3.) Álnok szerelem
4.) Bad Romeo Christmas
Kategória: romantikus, new adult, dráma, humor
Az első kötet olvasását követően nem maradt bennem túl sok nyitott kérdés Cassie és Ethan kapcsolatát illetően - mármint a múltbeli történéseket illetően. Bár igazából a jelenbelieket illetően sem, mert romantikus regényt vettem a kezembe és nem romantikus tragédiát, tehát már az első mondattól kezdve számítottam a boldog befejezésre. És igen, tudatosan nem a dráma szót használtam az előbb, mert dráma az viszont rengeteg van a történetben, a szereplők életében - a színpadon és a magánéletben egyaránt.

A szerző ugyanúgy kezeli a múltbeli és a jelenbeli történések között a párhuzamot, ahogy az első kötetben, csak most valamivel többet mutat a múltból, hiszen a jelenlegi helyzetet előállító és sorsfordító események ott és akkor történtek. Az a vágyam, hogy Ethan szemszögét is megismerjem, hogy az ő érzései is érthetőek legyenek - már amennyire annak tekinthetők -, végül a naplórészletek olvasásával teljesült. Ez az, amit a jelen történetszál hozzáad a múlthoz, hiszen a megtört Cassie olvasgatja a zavarodott Ethan naplóját, amit a kiegyensúlyozott Ethan adott a kezébe.

Az egész könyv központi történése Ethan viselkedése és reakciója, amely első pillantásra könnyen tűnhet egyszerű tanácstalanságnak, félelemnek az elköteleződéstől, eltúlzott hisztinek, illetve még sok minden másnak, de mindenképpen olyan viselkedésnek, amely előbb csak idegesítő, majd végül az ember lányában felmerül a gondolat, hogy ez a pasi nem éri meg a fáradtságot. Ethan furcsa és érthetetlen viselkedését nehéz megmagyarázni, főleg megérteni, mivel ő maga sem érti igazán, hogy mi történik vele. A viselkedése háttereként, okaként sok mindent fel lehet sorolni: a múltbeli okokat, a kapcsolatteremtés nehézségeit, a bizalmatlanságot és a mindezek egyenes következményét, az indokolatlan féltékenységet. Klisé és túlzott hiszti, legyinthetne a legtöbb olvasó, de éreztem, hogy a szerző ennél alaposabb és biztos voltam benne, hogy valamit mondani akar, közölni ezzel az egész káoszos viselkedéssel.
"Noha néhányan eltévedünk saját bizonytalanságaink útvesztőjében, meg lehet találni az utat."
Ha az apró mozaikok végül összeállnak és némi kutatómunka is társul a regényolvasás mellé, akkor bizony kiderül, hogy minden a helyén van: a fiú tünetei mind abba az irányba mutatnak, hogy a gondja bizony nem egyszerű probléma: összetett és mélyről fakad. Főleg igaz ez probléma kimenetére, a féltékenységre - az indokolatlan féltékenységre. Ugyan ez utóbbit ő maga is tudja és igyekszik józan ésszel kezelni a helyzeteket, adott esetben megfelelni az elvárásoknak, de a probléma gyökerei ennél mélyebbre nyúlnak, hozzáértő segítség nélkül pedig nem lehet változásra számítani. Olyan mintha nem lenne ura saját magának, az eszével tudja, hogy nem jót cselekszik, de nem tud másként tenni. Az emberi test kémiai reakciói nem mindig szolgálják megfelelően a gazdájukat. A lelki eredetű gondokkal kapcsolatban pedig az a legnehezebb, hogy a betegnek el kell fogadnia a problémát és akarnia kell a változást, anélkül marad minden a régiben. Bár ez még elég sok esetben ugyanúgy igaz.

Ez a regény leginkább erről szól: egy olyan kapcsolatról, amelyet egy lelki eredetű "betegség" tett tönkre, ahol a  férfi partner viselkedése hatással volt és megváltoztatta a női partner érzéseit is, ahol az egyik szereplő lassanként és tudtán kívül megmérgezte a másikat, megbetegítette a lelkét. Olyan ez, mint amikor rohadt gyümölcs kerül a kosárba.
"Szerethetsz valamit anélkül, hogy szenvedélyes lennél iránta, ahogy lehetsz szenvedélyes olyan dolgok iránt is, amiket nem szeretsz. De amikor keveredik a kettő, na az csodálatos."
De a keserűség, a drámázás és a lelki problémák mellett végig ott a remény is a történetben, hiszen a jelenkori Ethan már kiegyensúlyozott, magabiztos és elkötelezett, már nem futamodik meg a problémák elől, hanem tetteivel is bizonyítja, hogy megváltozott. A múltbeli események felpörögtek, sokkal hosszabb időtartamot ölel fel a regény, mint az első kötet esetében. Szerencsére a magánjellegű problémák mellett továbbra is jut idő a kulisszák mögé tekinteni és tanoncokkal együtt átélni a színészi játék fejlődését, a kihívások teljesítését, a szerep megformálása érdekében meghozott áldozatokat és azok nehézségeit. A tanáruk pedig egyáltalán nem kíméli a diákjait. Annyira nem, hogy bevallom, nem egyszer csavarodott egyet a szívem amikor kiderült, hogy mit kell tenniük a fiataloknak a színpadon. A lényeg átjött: a világot jelentő deszkákon nincs helye a magánéletnek és a személyes érzelmeknek és nem befolyásolhatják a játékot, a szerepet a saját vagy a partnerünk érzései, esetleg nemtetszései.

A múlttal párhuzamosan persze haladtak a jelenkorban is a próbák, eljött a főpróba és a premier ideje és persze mindez elég egyedi helyzeteket is teremtett. Nagyon élveztem a történetnek ezt a részét is.

Végül is levontam a követleztetést: bár első pillantásra egy szimpla és határozottan nyűglődős szerelmi történetnek tűnik Cassie és Ethan kapcsolata, az események és az érzelmek mögé tekintve mégis tud valami mást adni a sztori - valami mélyebb jelentéstartalmat, magyarázatot és reményt, hogy van megoldás. Nem szabad leírni a partnert, csak azért, mert nehéz kezelni a viselkedését, bár el sem kell viselni azt és a változáshoz az is szükséges, hogy ő akarja megérteni az okokat, nem utolsó sorban pedig változtatni is akarjon rajta.

Cassie és Ethan története többet adott nekem, mint egy egyszerű romantikus sztori. Szerettem olvasni, mert bepillantást adott a színészek életébe és megértettem, hogy ami könnyed és természetes játéknak tűnik, amögött komoly munka és a szerep kedvéért a saját személyiségünk időleges háttérbe szorítása áll. Kedveltem, mert alapvetően ez a történet egy komoly pszichológiai tanulmány, amelyet könnyed és olvasható formába öntött a szerző. Ez nem egy végletekig rózsaszín sztori, de azért lényegében mégis az: olyan keserédes, mint maga az élet, a szereplői pedig élnek. Igen, ennyi olvasott könyv után már nem köt le a faék egyszerű történet és mindig keresek valami mögöttes tartalmat - ez utóbbit most megatláltam.

Leisa Rayven már az első magyarul megjelent könyvével megfogott magának, a mostani olvasással pedig meg is tartott a rajongói között. Nem tökéletes, amit alkotott, kissé talán túlírt is, de pont olyan összetevőket vegyített össze a történetében, amely megérintett és továbbja is fenntartja a kíváncsiságom az írásai iránt. Már elő is rendeltem a következő magyarul megjelenő regényét. Úgy érzem jól választottam, amikor a Hitvány Rómeó fülszövege elcsábított, jól tettem, hogy hallgattam a megérzésemre - máskor is így fogok tenni.


2018. április 21., szombat

Terry Goodkind: A Könnyek Köve (Az Igazság Kardja 2.)

Tényleg igaz az, hogy érdemes tíz-tizenöt évente újraolvasni a korábban kedvelt regényeket, történeteket, mert bizony legalább olyan fantasztikus élményt jelent a szöveg ismételt abszolválása, mint az első alkalommal - ha nem még nagyobbat. Számomra mi sem bizonyítja ezt jobban, mint ez a regény, amely a fő eseményektől eltekintve olyan volt, mintha első alkalommal került volna a kezembe. Változott-e a véleményem az olvasottakkal kapcsolatban? Nem. Emlékeim szerint közel tíz évvel ezelőtt is ugyanazokat a reakciókat váltotta ki belőlem a történet, mint most: izgalmat, értetlenséget, dühöt és reményt. Mert az biztos, hogy Terry Goodkind nagyon ért ahhoz, hogy megdolgozza nem csak a szereplői, de az olvasói érzelmeit, illetve idegeit is. Nem is értem, hogy miért nem fedezték még fel maguknak ezt a sorozatot Martin bácsi rajongói, mert kegyetlenségben semmivel sem marad el az általuk kedvelt szerző stílusától a történet. Sőt, világfelépítésben még kenterbe is veri azt a másik  - felkapott - sorozatot ennek a világa és összetettsége. És még csak a sorozat elején járunk - mármint ami az újraolvasásomat és az arról készített posztok közzétételét jelenti.

Értékelés: 10 pont a 10-ből
2. rész/I. kötet: Sötét árnyak ébredése
2. rész/II. kötet: A Halálhozó
2. rész/III. kötet: A Kard varázslója
Kiadó: Excalibur
Kiadás éve: 2000.
Terjedelem:
I+II+III. kötet: 400+400+400 oldal
Fordította: Ottohál Andrea
A mű eredeti címe: Stone of Tears
Sorozat: Az Igazság Kardja
Előzmény:
1.) Az első szabály
Folytatások:
3.) A falka vére
4.) A szelek temploma
5.) A tűz lelke
6.) A bukottak hite
7.) A teremtés oszlopai
8.) A védtelen virodalom
9.) Futótűz
10.) A fantom
11.) Az inkvizítor
Sok minden történt az első - egyébként elég terjedelmesre sikerült - kötetben és ez a rész annak közvetlen folytatása. Olyannyira, hogy a kötet elején Zedd és Chase az Élet kertjében vizsgálgatják Orden szelencéit, Richard és Kahlan pedig még Scarlet hátán ülve sem ért oda a Sár népéhez. Szóval éppen csak percek, órák teltek el a befejező cselekményeket tekintve és az is hamar nyilvánvalóvá vált a kezdeti események alapján, hogy pihenésre sem maradt túl sok idő. Orden szelencéinek kinyitása nem csak azt jelentette és okozta, amiről az első rész végén tudomást szereztünk, hanem sok minden mást is. Pont ezért szép és érdekes a szerző által felépített világ, mert az információk úgy rakódnak egymásra, mint a hagymahéjak és amíg az egyik nem bukkan a felszínre, amíg azt le nem fejted, nem tudsz a továbbiakról. Ilyen infó például az, hogy a szelencék kinyitásával elszakadt a Fátyol, amely az Őrzőt - vagy a Névtelent - tartja távol a halandók világától, illetve hatalmas gond, hogy a Könnyek Köve a halandók világába került.

A történet ezúttal is elég terjedelmes, viszont annak minden oldalát kihasználja a szerző és olyan információkkal tölti meg, amelyek mindegyike lényeges lesz az elkövetkező események szempontjából. Az információk mellett bőven akad cselekmény is a regényben, valamint ismét új lényekkel és szereplőkkel bővül az eddigi repertoár. A korábban megismert terület - Középfölde, Nyugatfölde és D'Hara  - kiegészül egy újabb földrésszel, mégpedig az Óvilággal. Az ide elvezető történetszál pedig a múlt jó néhány eseményéről lebbenti fel a fátylat. 

Nem is tudom hirtelen eldönteni, hogy miről tegyek említést ebben a posztban és miről ne, mert erre a regényre különösen igaz, hogy minden mindennel összefügg. Annyit talán elmondhatok, mert erre számítani is lehetett, hogy a Fátyol elszakadását az Őrző kihasználja, meg akarja szerezni a Könnyek Kövét, amely őt rabságban tartja. A Kőért egy férclényt küld el, aki eléggé megtizedeli a Népek Palotájának lakóit, mire sikerül végre ártalmatlanná tenni. Zedd ebből a csatából jelentős mértékben kiveszi a részét és ő az egyedüli, aki azzal is tisztában van, hogy mit kell tennie a Könnyek Kövével - még akkor is, ha mindezt nem könnyű szívvel teszi meg. 

Richard és Kahlan eközben meglátogatja a Sár népét és a közös jövőjüket tervezik, de sajnos az események nem egészen úgy alakulnak, ahogy azt ők szeretnék. Richard-ot egyre erősödő fejfájás kinozza, amelyen a helyi javasasszony praktikái éppen csak enyhíteni tudnak, egyedül a mágia használata képes elmulasztani a férfi szenvedéseit. Richard ugyan - az akaratán kívül - fontos személy lett, azonban a tudása, amely a hatalmához és az általa képviselt pozíció betöltéséhez szükséges lenne, még mindig igen csekély. Továbbra is leginkább ösztönből cselekszik, amely azonban sokszor nem elég, még több esetben pedig éppen az ellenkezőjét éri el a tetteivel: még tovább ront az egyébként is kilátástalan helyzeten. Ez nem újdonság, hiszen ezzel a jelenséggel az első rész olvasása közben is bőven össze lehet találkozni, ugyanakkor a szerző ezt is más alapokra helyezi a jelen kötet esetében.

Richard fejfájása kulcsfontosságú a történet szempontjából, mert gyakorlatilag ekörül forog a kötet eseményeinek nagy része. A Sár népének falujában megjelenik három nő, akik a Fény Nővéreinek nevezik magukat és azért jöttek, hogy segítséget nyújtsanak a férfinak, aki a tehetségét használta és akit akár meg is ölhet a fejfájása. Megoldásként egy nyakörvet, a Rada'Hant ajánlanak fel a számára, amelyet a varázslónak saját magának kell a nyakára helyeznie és amellyel elfogadja a Fény Nővéreinek tanítását, valamint azt, hogy követi a Nővért a Próféták Palotájába. Richard nem akarja elfogadni ezt a nyakörvet, amely az előzmények ismeretében nem is olyan meglepő - viszont az élete múlik ezen a döntésén. Rövid a cselekvésre rendelkezésre álló idő, Zedd messze van és senki más nincs, aki segíthetne. Richard kétszer utasítja vissza a Rada'Hant, majd utolsó alkalommal, Kahlan könyörgésére a nyakára teszi azt. Ezzel pedig elválnak a főszereplők útjai, mert Richard követi a Fény Nővérét az Óvilágba, míg Kahlan Zeddhez indul, hogy tájékoztassa őt az eseményekről és segítséget kérjen.

Minden, amiről eddig szó volt, még csak a felvezetés, a lényeg majd még ezután következik. Sok-sok érdekesség akad még, mert maga a Próféták Palotája is sok titkot, illetve még annál is több ármányt rejt. A Próféták és a próféciák is számtalan meglepetéssel szolgálnak az olvasók számára és persze nem mellékes a Falka vére és a Prelátus által elkövetett tettek hátterének ismerete sem. Zedd és Adie is megvívja a maga csatáját, ahogy teszi azt Kahlan is. Az Őrző pedig mindenhol ott van, az Őrző bérence bárki lehet, megbízni senkiben sem érdemes. Az, hogy miként alakulnak majd az események, nem máson, mint Richardon múlik.

Vajon mit jelentenek a magyar kötetek alcímei? Elárulom, hogy mindegyiknek van értelme és persze általában Richardra vonatkoznak a tulajdonnevek. Természetesen ő a Halálhozó és ennek nagy jelentősége van a történet szempontjából. Ahogy az sem lehet kérdés, hogy ő a Kard varázslója is. Az előző kötetben Richard fehérre változtatta az Igazság kardjának pengéjét, de most vajon mit kell tennie ahhoz, hogy elnyerje a Kard varázslója címet? És ha már itt tartunk: ki az a Caharin? És vajon mit jelent a varázslók második szabálya?


Meg persze a többi kérdés, méghozzá rengeteg. Ha létezik az Óvilág, akkor miért nem tud róla senki a korábban megismert birodalmakban? Vagy ha tud, akkor miért nincs élénkebb kapcsolat az Óvilág és a többi birodalom között? Kik a Fény Nővérei és miért tettek esküt arra, hogy segítik azokat a varázslókat, akikben felébredt a tehetségük, de még nem tudják használni azt? Miért olyan beszerezhetetlen a fehér mágushomok? És van fekete mágushomok is? Miért vannak olyan kevesen a pusztító mágiát használó mágusok és van egyáltalán olyan, aki a mágia mindkét oldalához fűződő tehetséget birtokolja? Ígérem, hogy a regény választ ad mindenre. Ugyanakkor továbbiakat is felvet, tovább fűzi a történetet, építi és színesíti az eddig megismert világot.

Jaj, nagyon jó volt ez a rész is és sikerült teljesen elvesznem a történetben. Imádtam az egészet, még akkor is, ha időnként gyorsítottam volna az eseményeken, mert haladni akartam. A szereplők elszakadtak egymástól, de mindegyikük szála érdekes és persze lényeges, ezért hol az egyikükért izgultam, hol pedig a másikukért, mert megpihenni nem lehetett egy pillanatra sem. 

Bosszúságot jelent a regény által nyújtott élvezetben, hogy az eléggé terjedelmes történet magyar nyelven három kötetben jelent meg és beszerezni szinte lehetetlen. Nagyon megérett már egy újrakiadásra, kérdés, hogy lenne-e rá kereslet. Szerintem igen, mert elég nagy keletje van most az ilyen és hasonló történeteknek.

Nem tudok máshogy erről a sorozatról és erről a kötetről sem beszélni, mint szuperlatívuszokban, mert mind világfelépítésében, mind a karakterek tekintetében és a szereplők, lények mennyiségében, mind pedig az események összetettségében a csúcson van. Ha néha kicsit lassúnak is érződik, annak megvan a maga oka és érdemes odafigyelni ezekre a lassabb részekre, az itt elhangzó magyarázatokra is. Később ezeknek az apróságoknak még nagyon fontos szerepük lesz.

Komoly könyvmásnaposságban szenvedtem, amikor befejeztem ezt a rész - ezt a három kötetet -, de mégsem folytattam azonnal a sorozatot, mert nem akartam, hogy összemosódjanak az események, ülepednie kellett annak a sok mindennek, amit olvasás közben ingerként és információként kaptam. Ha nem is a befejezést követően, de hamarosan kezembe veszem majd a következő részt, amely továbbviszi a most megkezdett eseményeket és amely - az emlékeim szerint - legalább ugyanolyan jó, mint az eddig olvasottak. 


 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons