Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2017. május 28., vasárnap

Várólista - 2017. május

Soha nem gondoltam volna, hogy ezt fogom mondani, de ez a májusi hónap igencsak visszafogottra sikerült - már ami az engem érdeklő megjelenéseket illeti. Hiába néztem a szét a kedvenc kiadóim honlapjain, bizony alig találtam olyan történetre, amelyre felcsillant volna a szemem. Persze lehetne ideológiát gyártani, hogy miért is van ez, de szerintem erre semmi szükség, mert mindenki sejti úgy nagyjából, hogy mi lehet a probléma. A könyvfesztiválos és a könyvhetes hónapra mindenki igyekezett belehúzni, a köztes májusra pedig alig maradt valami, ami említésre méltó.

A poszt tartalmának szempontjából ezt a hónapot bizony a Delta Vision Kiadó mentette meg, aki az év eleji lemaradását behozva, májusra is időzített néhány megjelenést - bár a dömping az ő esetükben is inkább a Könyvhétre várható.

Peter F. Hamilton azon szerzők közé tartozik nálam, akinek minden egyes magyarul megjelent könyve ott sorakozik a polcomon, de még egy sort sem olvastam tőle. Tudom, furán működök, de a szerző írásai akkor is a mindenképpen kell kategóriába tartoznak nálam. És ha eddig nem olvastam egy sort sem tőle, akkor most itt lesz az alkalom, ugyanis az Eltékozolt ifjúság című regény a Nemzetközösség Univerzum része, ugyanakkor előzménykötet is, tehát pont megfelelő lesz - négyszáz oldalas terjedelmével - a vaskosabb folytatások előtt. És legalább az íróval stílusával is megismerkedem.

Akit viszont nem már régóta nem kell bemutatni és remegve várom minden újabb regényének magyar nyelvű megjelenését, az Brandon Sanderson. A kiadó ígérete szerint ez az év megjelenések szempontjából dúskálni fog Sanderson kötetben és már meg is érkezett az első. A bejelentések szerint a Leszámolók sorozat befejező kötete érkezik a hónap utolsó napján, ami a Vész címet viseli. Van egy kis lemaradásom a részek olvasását illetően, mert még csak a bevezető köteten vagyok túl, de így sokkal nagyobb kedvvel nyúlok a folytatás után. És persze nagyon várom az író többi kötetét is.

Ez így nem is poszt, csak posztocska lett, de sebaj, mert előttünk a június és már most tudom, hogy a rovat következő bejegyzésében bőséggel lesz miről írnom.


2017. május 24., szerda

Cassandra Clare: Mennyei tűz városa (A Végzet Ereklyéi 6.)

Továbbra is azt állítom, hogy van az a helyzet, amikor a kevesebb sokkal többet ér - a sorozat utolsó három kötete ékes példája a közhelynek számító állítás gyakorlati megvalósulásának. Mindezt annak ellenére is teljes magabiztossággal jelentem ki, hogy a befejező kötet egészen élvezetes és cselekményes volt a megelőző két részhez képest. Szépíteni tehát tudott a negyedik és ötödik rész eléggé gyászos megítélésén, de képtelen volt jóvátenni a korábban elkövetett hibákat - annyira azért nem durrant nagyot és nyűgözött le a cselekménye. Bár az árnyvadászok világa rengeteg lehetőséget rejt még magában, nagyon remélem, hogy Clary és Jace párosát most már békén hagyja a szerző, mert már így is több bőrt húzott le kettőjükről, mint ami még egészséges az alapszituáció, valamint az olvasó idegrendszere szempontjából. De hagyjuk is ezt, és inkább nézzük meg, hogy hol tartunk a történet szempontjából.

Egyben fel is hívom arra a figyelmet, hogy a következőkben az előző részek történeteinek meglehetősen sok cselekményére és részére fogok hivatkozni. Szóval, aki lemaradásban van az olvasással, mindenképpen hanyagolja a poszt további részét. Ha mégis olvasni akarja, akkor a tartalom megismerése csak saját felelősségre ajánlott.

Értékelés: 7 pontot kap a 10-ből
(Csakis azért mert jószívű vagyok, és mert jobban
teljesített, mint az előző két rész.)
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 650 oldal
Fordította: Kamper Gergely
Borító ár: 3.999,- Ft (puha borítós)
A mű eredeti címe:
City of Heavenly Fire -
The Mortal Instruments Book 6
Sorozat: A Végzet Ereklyéi
Előzmény trilógia: Pokoli szerkezetek
Előzmény:
1.) Csontváros
2.) Hamuváros
3.) Üvegváros
4.) Bukott angyalok városa
5.) Elveszett lelkek városa
Kategória: YA fantasy, kaland, misztikum

Kapcsolódó tartalmak:
Pokoli szerkezetek (előzmény trilógia)
Bane Krónikák (novellák)
Árnyvadász Akadémia (novellák)
Gonosz fortélyok (trilógia)
A Végzet Ereklyéi: Csontváros (film)
Létezik - pedig nem lenne szabad élnie - egy Sebastian nevű fiú, aki nem más, mint Jonathan Morgenstern, akit sokáig halottnak hittek. Aztán ott van Jace, akiről egy ideig azt hitték, hogy ő a Morgenstern fiú, de kiderült, hogy mégsem, mert egy másik család sarja. Kettejük között mégis kapcsolat van, amelyet a Bukott angyalok városa és az Elveszett lelkek városa című részekben fejtett ki egészen  - szerintem túlontúl - részletesen a szerző. Clary ügyködésének eredményeként megszakadt a két fiú közötti, Lilith által létrehozott erős kötelék és Jace magába zárta az angyalok kardjának, a Mennyei tűznek erejét, amivel gyakorlatilag egyszerre vált ön- és közveszélyessé. Míg Jace az erő megzabolázásával és irányításával küzd, addig Sebastian járja a világot és sorra támadja meg az Intézeteket, teszi - a Pokol Kelyhének segítségével - sötét harcosokká az árnyvadászokat és gyilkolja halomra a többieket. A Los Angeles-i Intézet elleni támadásnak mégis akadnak túlélői: Emma Carstairs és a Blackthorne gyerekek, akinek sikerül megszökniük, majd beszámolniuk a látottakról. A Klávé végül arra kényszerül, hogy kiürítse az Intézeteket, biztonságba helyezzen minden árnyvadászt Allicantéban és magára hagyja az emberiséget, amelynek védelmére felesküdött. De még itt sincsenek biztonságban, mert Sebastian ezzel a fordulattal is számolt: figyelme most már az árnyvadászok városa és az alvilágiakkal kötött, még eléggé ingatag lábakon álló szövetség felé fordult.

A hosszú, két kötetes felvezetés után ebben a részben végre történik is valami - végtére is a befejező részben már csak ideje lezárni a trilógia eseményeit. A cél Sebastian és sötét harcosainak megállítása, az emberek világának megmentése és a démonok terjeszkedésének megakadályozása: árnyvadászoknak való, teljesen testhez álló feladat. Sebastian olyan antihőst hivatott megszemélyesíteni, aki a lelke legmélyéig romlott és teljes mértékben elkötelezett a célja, az árnyvadászok létének eltörlése érdekében. Még jobb lett volna, ha érthetőbb, hogy miért is akarja annyira keresztül vinni a tervét, mert bármennyire is igyekezett azt megmagyarázni a szerző, Sebastian motivációja sajnos eléggé zavarosra sikerült - Valentine megszállottsága ennél kézzel foghatóbb és érthetőbb volt, jobban megalapozott.

Bár a történet aránylag mozgalmas, kellő mértékben érdekes cselekményű és igyekszik minden megkezdett szálat lezárni, de összességében a befejezés mégsem sikerült olyan ütősre, mint az ilyen alapokkal lehetett volna. Minden tekintetben ott volt a történésekben a lehetőség, hogy maradéktalanul lenyűgözzön, de ez mégsem sikerült - bár tény, hogy az előző két kötet hatását messze túszárnyalta.

Úgy éreztem, hogy a szerző túl sok mindent zsúfolt bele ebbe az utolsó regénybe, ami nem is csoda, hiszen az előzményeket nagyon elnyújtotta, szóval kellett is a sűrített cselekmény. De nem csak ettől lett tömény a kötet, hanem a felesleges részek miatt is. Nem volt elengedhetetlenül szükség Emma Carstairs szálára, illetve az ő nézőpontjára. Ugyan a lány és a Blackthorne gyerekek fontos részét képezik az eseményeknek, de eltúlzottnak éreztem a jelenlétüket. Aztán rájöttem, hogy miért is ez a látszólagos alaposság: fel kellett vezetni a következő trilógiát, amelynek főszereplője Emma. Cassandra minden igyekezete ellenére sem sikerült felkeltenie az érdeklődésemet, azt a trilógiát - Gonosz fortélyok - én már tutira kihagyom.

Sokat rontott a kapott élményen a kiszámíthatóság és a logikai hibák tömkelege. Szinte biztos voltam benne, hogy az árnyvadász felnőttek tehetetlenül fogják szemlélni az eseményeket, totyognak majd egy helyben, mint a galambok, miközben a fiatalok belevetik magukat a veszély közepébe és természetesen megmentik a világot. Mondanám, hogy tévedtem, de sajnos nem, pont úgy lett minden, ahogy számítottam rá. Ez pedig nagyon gáz, mert az egész árnyvadász közösség nem lehet ennyire tehetetlen, rakás szerencsétlenség és beszariak gyülekezete. Ha ezeknek kell megmenteniük az emberiséget, akkor inkább megmentem én magamat.

Ha már ennyire lehetetlenek a felnőttek, akkor bizony terelni kell valamivel a figyelmet, erre pedig a leginkább a lelki problémák a megfelelőek - szerelmesekből és problémás kapcsolatokban vergődő kamaszokból, illetve már nem kamaszokból ebben a sorozatban nincs hiány. Fokozódik, illetve végre talán le is zárul a Clary és Jace közötti huzavona, bár a megoldás nyilvánvaló, de az időzítésnek rendesen sikerült kivernie nálam a biztosítékot - a Pokolba is, lehetetlen az egész felvázolt helyzet. Eközben Alec és Magnus tovább szenved a saját maguk hülyesége miatt. Ha mindez még nem lenne elég, akkor ott van még Izzy és Simon eléggé furcsa párosa. Lehet válogatni.

Hatszázötven oldal, amiből kb. kétszáz teljesen felesleges. Ha azokat kihúzta volna egy erős kezű szerkesztő, akkor tuti lett volna az egész. Persze ehhez az kell, hogy az előzményeket is olyan fele-kétharmad részben kigyomlálja valaki és akkor a három kötet története egyben igazán mozgalmas és érdekes sztorival szolgálhatott volna. Mert az alapsztori nagyon jó, csak tele van zsúfolva felesleges nyavalygással, ezért a végeredmény nagyon elnyújtott és az első három kötethez képest - összességében tekintve - igencsak halványra sikerült a sztori.

Nem sok értékelhető dolgot tudtam felfedezni a történetben, de ha már ki kell emelnem valamit, akkor a Pokolban tett kirándulást - no nem a pikáns jeleneteket, hanem az egyéb kalandokat - említeném, illetve a Pokoli szerkezetek trilógiával és a Bane Krónikákkal való kapcsolódást, valamint a kötet végi képregényt.

Tisztában vagyok vele, hogy a pénz beszél, de még ennek ellenére is úgy gondolom, hogy kár volt megírni ezt a trilógiát, kár volt folytatni a korábbi - szerintem akár lezártnak is tekinthető - történetet. A rajongók biztosan kedvelni fogják, de nekem ez most kevés volt - bár amíg a negyedik részbe bele nem kezdtem, magam is rajongónak képzeltem magam. Az első trilógiának (Csontváros, Hamuváros, Üvegváros) helye van a polcomon, mert azt nagyon szerettem és szeretem most is, de azt, hogy ennek a feleslegesen terjedelmes három kötetnek is helyet biztosítsak, még meggondolom. A két trilógia történetben és színvonalban is nagyon messze áll egymástól - ezt pedig én sajnálom a legjobban.

2017. május 20., szombat

J. Goldenlane: Csillagok szikrái (Napnak fénye ciklus 3.)

Úgy érzem, hogy több évre visszatekintő blogger múltam és a jó néhány megírt értékelés miatt van alapja a következő kijelentésemnek: igazán érdekes posztot rosszul sikerült történetről könnyű írni, amit lehet szidni és közben dühöngeni, míg a semlegesről kedve sincs az ember lányának nyilatkozni, az élvezetes olvasnivalónál pedig nagyon kell vigyázni, hogy a kedvencről ne agyament és elvakult rajongói véleményt sikerüljön megfogalmazni.  Ez utóbbi talán mindennél nehezebb, mert figyelni kell arra, hogy a nyilvánvaló rajongás ne menjen a regény erényeit kihangsúlyozó megállapítások rovására. Ahogy dícsérni sem egyszerű, mert a pozitív jelzők tárháza bármennyire is színes, az ajnározás könnyen unalmassá válhat. Összefoglalva: szapulni valamit könnyű, dícsérni nehéz. Ezek után kijelentem, hogy nehéz helyzetben vagyok, piszkosul nehéz helyzetben, mert ez a regény - a hosszától függetlenül is - őrölten jó és veszettül élvezetes. Mondjuk az előzmények ismeretében nem is számítottam másra.

Értékelés: 10/10
Kiadó: Delta Vision
Kiadás éve: 2016.
Terjedelem: 470+727 oldal
Borító ár: 3.990 ,- Ft/ kötet
Sorozat: Napnak fénye ciklus
Előzmény:
1.) Napnak fénye
2.) Holdnak árnyéka
Folytatás:
4.) készülőben
Kategória: kaland, sci-fi, akció
Akciós vásárlás a Delta Vision Webáruházban.

A szerző további művei:
Éjfél (új kiadásban is)
Farkastestvér (új kiadásban is)
Isteni balhé (új kiadásban is)
Pokoli balhé (új kiadásban is)
A herceg jósnője
A jósnő hercege
A Szélhámos és a Varázsló
Papírtigris
Csillagfény
Amikor arról volt szó, hogy a Napnak fénye és a Holdnak árnyéka regények hősei - már aki még él - újra akcióba lépnek, és ráadásként ezúttal együtt teszik ezt meg, akkor valami teljesen másra számítottam. Pontosan arra, ami ebben a regényben csak említés szintjén jelenik meg, vagyis hogy az egyik páros ellátogat a másik pároshoz, aztán pedig felmelegítik a korábban kihűltnek hitt rokoni kapcsolatokat - és persze tisztázzák a félreértéseket. Nem baj az, hogy ez nem így történt, mert az túl nyilvánvaló lett volna - korántsem Goldenlane-es -, így pedig érdekesebb volt a regény eleje, agyalni kellett, hogy akkor most mi is történik és tulajdonképpen kinek a kijével.

Mert mi is történik? Alicia Star új iskolaévet kezd egy úgy helyen: ismét egy új városban, ismét egy új iskolában, ismét új néven - ezúttal Alice Springsben. Egyedül érkezett, a szüleit nagyon lefoglalja a nagyon fontos munkájuk, de ígéretük szerint egy hónap múlva érkeznek, addig kell a lánynak a bentlakásos iskolában maradnia. A beilleszkedés nem sikerül valami jól, Alicia eléggé kilóg a sorból és mindezek mellett még előre nem látható kalandokba is keveredik - a sokadik alkalom után pedig egészen nyilvánvalóvá válik, hogy valaki el akarja rabolni.
"Az élet tele van mindenféle nehézségekkel, de ha nem lenne, dögunalmas lenne az egész."
Azért elég merész, bár korántsem meglepő húzás volt a szerzőtől, hogy megint egy fiatal lányt helyezett az események középpontjába és az elbeszélés jelentős részét is az ő kezébe adta. Alicia ugyan csak tizenkét éves, de ez a regény ékes példája annak, hogy a főszereplő életkorától még nem válik ifjúsági besorolásúvá a történet. Alicia egy igazán talpra esett és életre való lány, aki sokkal többet látott és élt már meg a szülei mellett és a folyamatos költözések miatt, mint más, hasonló korú társai - mindez látszik is a reakcióiban és a hozzáállásában.

Azzal, hogy Alicia szemén keresztül élhetők át az események, az olvasó is kissé értetlenül áll a történések előtt, apró mozaikokból próbálja összerakni a teljes egészet - már most elárulom, hogy képtelenség kitalálni, milyen okok és indokok bújnak meg a háttérben. A sztori sokkal összetettebb annál, mint ami első körben felmerül a részinformációk birtokában.

Bajban vagyok, mert a cselekményről nem lehet annál többet beszélni, mint amit a tömör történetleírás során már megemlítettem, hiszen akkor értékes információkat árulnék el, ami viszont nem tesz jót az élvezhetősége szempontjából. Legyen elég annyi, hogy bizony előbb vagy utóbb, de felbukkan mindenki, aki lényeges, lehet találgatni, hogy kinek a lánya Alicia, ki akarja elrabolni és ki az, aki mindig a megmentésére siet. No, és persze ott a további kérdés, hogy mi köze van egy éppen kamaszodó lány elrablásának a Kínai Birodalom császárához? Mert ugye ebben a regényben mindkét előzménykötet szereplői feltűnnek és szerepet kapnak, szóval Macska Úr is meg kell, hogy mutassa magát.
"Nem várhatsz egy életen át arra, hogy tökéletesek legyenek a körülmények. Ha csinálni akarsz valamit, csináld!"
Már előre dörzsöltem a kezem, hogy milyen lesz az, amikor Tien Naga-Hai Huang-ti, a Kínai Birodalom császára és Sid közösen akciózik, mert ugye mind a kettő nagy játékos, de az nyilvánvaló, hogy kettőjük közül ki a visszafogottabb és ki számít megfontoltabbnak. A lányokra ugyanilyen kíváncsi voltam, mert azért Aisha, Ticca és Mitzuki sem kispályás, mindegyik egy egyéniség. Annyi, de annyi minden rejlett ezekben a karakterekben, ahogy a cselekményben - egészen pontosan abban, hogy a Kínai Birodalom császára ellátogat az Ausztrál Föderáció fővárosába -, hogy bizony magasra szárnyaltak az elvárásaim.

Ígéretes szereplők és ígéretes felállás és bizony minden tekintetben teljesültek az elvárásaim, mert az igencsak vaskosra sikerült - testvérek között is ezerkétszáz oldalnyi - történetben egy pillanatra sem ült le a cselekmény: mindig történt valami, röpködtek a poénok, koppant az olvasó álla a padlón, mert rájött, hogy rendesen megvezették és így tovább. Mindegy, hogy puska, szamurájkard vagy pusztán az éles logika és a gyors helyzetfelismerés az éppen adott és felhasznált fegyver, a meglepetés és a szórakozás garantált - ahogy a hullák száma is egyre csak gyarapodik.
"Sose bánd, sose akard visszacsinálni, inkább élj együtt a következményekkel, amilyen okosan csak lehet (…)"
Úgy gondolom, hogy nagyon hosszúra sikerült ez a sztori, nem mondanám olvasóbarátnak - ahogy szerintem íróbarátnak se -, de azt is látom, hogy az összes elindított szál rendes megcsavarására és kifuttatásához szükség is volt ennyi oldalra. Fogalmam sincs, hogy mit lehetne belőle kivenni úgy, hogy ne sérüljenek az értékei - valószínűleg ezzel a szerkesztő is így lehetett, ezért is maradt ez a terjedelem.

Ebben a regényben a korábbiakban megszokott poénos hangulat, laza stílus, élvezetes cselekményvezetés ötvöződik egy kémsztori jellemzőivel, összeesküvések tömkelegével, temérdek akcióval és még több előre nem látott csavarral, illetve háttérben megbúvó kapcsolattal és persze indulattal. Már csak azért is megemelem a kalapom a szerző előtt, mert képest volt ennyi oldalon át fenntartani az érdeklődést és az izgalmat, logikusan felépíteni egy ilyen terjedelmű történet cselekményét - főként úgy, hogy abban logikai hibát felfedezni nem lehet, mert minden az utolsó utalásig és jellembeli megnyilvánulásig a helyén van.
"Általában nem a megegyezés felé vezet, ha felhívjuk tárgyalópartnereink figyelmét az általuk elkövetett logikátlanságokra."
Nagyon jó volt ez így! Bár önállóan is olvasható és élvezhető, de az előzménykötetek nélkül szerintem erősen csorbul az élvezet, hiszen ott ismerhetők meg igazán azok a szereplőkhöz kapcsolódó jellemvonások, amelyekre itt már erősen ráépül a történet. A csapat nagyon jó, az új főszereplő - Alicia - egy igazi csiszolatlan gyémánt, akiről még nagyon sokat szeretnék olvasni a következőkben - persze a többiekről is, mert belőlük meg soha nem elég. Ha már a folytatás(oka)t említettem: remélem, hogy lesz még, ahogy azt is, hogy valamivel rövidebb lesz - mert azért bármennyire is jó volt ez, azért csak hosszúra nyúlt az egész. Bár az is igaz, hogy az utolsó mondatáig megérte a pénzt és a ráfordított időt.

Még annyit zárásként: a borító gyönyörű, a két kötet közötti eltérést nagyon ötletesen és látványosan sikerült megoldani - egyszerűen beleszerettem, amint megláttam a borítóképet, de élőben még gyönyörűbb. És lehet agyalni azon, hogy mit keres ott az az egyedi, de tigrisnek mégis csak fura tigris.
És még egy apró gondolat: úgy érzem, hogy Goldenlane asszonyság nagyon jó helyet talált magának és a regényeinek a Delta Vision Kiadó egyre bővülő írói (nagy)családjában - hosszú és gyümölcsöző legyen ez a kapcsolat, szülessen belőle számtalan és még annál is több fantasztikusan jó, színvonalas és élvezetes történet.



2017. május 16., kedd

Brandon Sanderson: Acélszív (Leszámolók 1.)

Brandon Sanderson írásaival és elképesztő ötleteivel már az első regényének - az Elantrisnak - olvasását követően szerelembe estem, és azóta is minden egyes újabb élménnyel mélyül ez a nem titkolt vonzalmam. A Ködszerzet trilógia már a terjedelmét tekintve is hatalmas kihívás, de nagyon megéri elolvasni - higgyetek nekem. És még mindezek ellenére is tartottam kissé a Leszámolók trilógiától, mert végül is ez egy ifjúsági - vagy valami hasonló - sorozat. Na jó, legyünk konkrétak: ez pont egy olyan ifjúsági történet, amelyet érdemes az olvasni szerető, viszonylag nagyobb terjedelmű szöveget befogadni már képes - főként fiú - gyerek kezébe adni: szupeshősös, mozgalmas, érdekes, jól felépített és - legnagyobb örömömre - nem fulladt rózsaszín cukormázba. De amellett, hogy ifjúsági sztori, a felnőttek számára is kifejezetten élvezetes a kötet olvasása. Korosztályos ajánlás: 9-től 99 éves korig.
Persze Sandersontól nem is vártam mást, csak minden fentebb részletezett tételt úgy összességében. Szóval az előzetes félelmeim ellenére is belevágtam és bizony imádtam - az elejétől a végéig.

Értékelés: 9 pontot kap az adható 10-ből
(Csak, hogy legyen még hová fejlődni.)
Kiadó: Delta Vision
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 444 oldal
Borító ár:  2.990,- Ft
Sorozat: Leszámolók
Folytatás:
2.) Tűzlény
3.) Vész
Kategória: ifjúsági, disztópia, fantasy, szuperhős
Akciós vásárlás a Delta Vision Webáruházban.

A szerző további magyarul megjelent művei:
Elantris
Ködszerzet sorozat
Ködszerzet - Wax és Payne sorozat
Mindössze tíz év telt el azóta, hogy az Idolok átvették az uralmat az emberiség fölött. Nem tudni, hogy honnan jöttek, hogyan lettek, de különleges képességeik vannak és azokat használják is - a saját uralkodásuk érdekében. Minden városban más Idol uralkodik: van ahol csak a káosz létezik és van, ahol valamivel élhetőbbek a körülmények. Így lett tehát az Egyesült Államokból az Idol uralom alatt Széthullott Államok. Az emberek beletörődtek a helyzetükben, már nem harcolnak, csak a túlélésre törekednek. Egyedül már csak a Leszámolók kis csoportja az, aki időnként kifejt némi ellenállást és hallat magáról: kiderítik a lények gyenge pontjait és végeznek velük. Chicagoban Acélszív uralkodik. Ez az Idol legyőzhetetlen, semmilyen ember alkotta fegyver nem tud rajta sebet ejteni, fő képessége minden szervetlen vagy holt anyagot acéllá tud változtatni - így lett Chicagoból egy igazi acélváros. Viszont van víz, valamilyen szintű csatornázottság és villamos áram - máshol még ez sincs. Szóval Chicagoban akár még jól is lehetne élni, legalábbis más városokhoz képest jobban. 
David Charleston éppen nagykorúvá vált és eltökélt célja, hogy csatlakozik a Leszámolókhoz. Van ugyanis egy információ a birtokában, amit mindennél fontosabbnak tart: tudja, hogy Acélszív is sebezhető, látta, amikor ez megtörtént.

Sanderson történeteinek legnagyobb erőssége a jól átgondolt és részletesen bemutatott, érdekes háttérvilág, illetve az események mozgalmassága. Ennyi pedig a legtöbbször elég is, hogy működjön a dolog és a történet magával ragadja azt, aki belekezd. Most sem volt ez másként - még a karakterekben rejlő enyhe sablonosság ellenére sem. Ez utóbbi nem is annyira tűnik lényegesnek, mert a figyelmet az események kötik le. És egyébként is, az a korosztály, akinek ez a történet szól sokkal inkább élvezi a dinamizmust, mint a személyiségekben rejlő végtelen összetettséget és árnyaltságot. 

Hihetetlen, ahogy a szerző lépésről lépésre, minden részletre kitérve, érthetően, de mégis nagyon élvezetesen és plasztikusan írja le azt a világot, amiben a történetünk játszódik. Jelen esetben David a mesélő és persze pont ezért egy kicsit közvetlenebb is a stílus - igazán fiatalos. Könnyedén át lehet érezni a helyzetét, az eddigi életét és persze az elhatározását is, hogy ő mindenáron csatlakozni akar a Leszámolókhoz. Az események közepébe csöppenve rögtön van miért és kiért izgulni, közben pedig kapjuk az infókat, az alapokat, ami ennek a világnak a megértéséhez - és a túléléshez, esetleg a győzelemhez - szükséges.

Az Idolokkal kapcsolatban elég homályos a kép, mármint az eredetüket illetően, mert biztosat senki sem tud róluk, az Idolok pedig nagyon vigyáznak arra, hogy rejtélyesek maradjanak. Titokzatoskodásuk által tartják fent a hatalmukat és persze az életüket, mert a gyengeségük kiderülését követően könnyen végük lehet. És ahány Idol, annyi féle: képességben és erőben.
"Nem retteghetsz úgy a jövőtől, hogy amiatt ne merj cselekedni."
Itt lép be a képbe David, aki nyolc éves korában tanúja volt annak, ahogy Acélszív megsebesül. Életben sem szabadna lennie, de a véletlenek furcsa összjátékának és a vak szerencsének köszönhetően mégis él. Az utóbbi tíz évet annak szentelte, hogy igyekezett mindent megtudni az Idolokról: a típusaikat, a képességeiket, a gyengeségeiket - feljegyzett és katalogizált minden információt. Ugyanígy járt el a Leszámolókkal is. Most pedig hasznosítani akarja a tudását és beváltani a gyerekként tett ígéretét.

Ez az egész történet valami hihetetlenül jó volt! Belecsöppentem, elmerültem, végtelenül élveztem, rengeteget izgultam és még többet ámultam, mert hiába kerestem, hibát bizony nem találtam benne. Minden a helyén volt, ami a világot, annak működését, az események felépítését és az egész történet logikai alapját illeti. Vannak benne izgalmas és érdekes helyzetek, feszültséggel teli jelenetek és élvezetes párbeszédek, valamint a folytatás olvasására késztető - de nem függő véges - befejezés. Pozitívum, hogy a kötet az aktuális történet és cselekmény szempontjából kerek és befejezett.

Kicsit ingattam a fejem a fiatal srác romantikus vonzódásának kifejeződésén, de hát én soha nem voltam fiatal fiú, hogy tudjam mi játszódik le a fejükben - a szerző viszont igen, szóval valószínűleg ő jobban tudja. Mindegy is, mert a lényeg, hogy kicsit sutának és esetlennek találtam az érzelmek leírását, de végül ennek is meg lett a maga magyarázata.

Nem tudom, hogy mit is mondhatnék még, mert teljesen feleslegesnek érzem, hogy tovább ragozzam azt, ami jó és élvezetes, mert ezt inkább olvasni kell. Továbbra is főhajtással adózom Sanderson fantáziája előtt, azért pedig még kalapemelést is érdemel, hogy a fejében körvonalazódó ötleteket hihetetlenül színes, könnyed és élvezetes stílusban tudja tálálni. Tényleg csak ismételni tudom magam: ezt  - és minden egyéb, a szerző által írt regényt - olvasni kell. Olvassátok minél többen!



2017. május 12., péntek

Gabrielle Zevin: Egy könyvmoly regényes élete

Mi is nyújthatna nagyobb boldogságot egy könyvmolynak, mint amikor egy másik könyvmolyról olvas. Pláne, ha annak még regényes is az élete - ami ugyebár a legtöbb nyomdaipari termékeket mértéktelenül bújó emberről nem mondható el. Szóval ez a könyv nekem kellett: először a polcomra, aztán majd az olvasmányaim közé. Meg jót is olvastam róla, egy olyan ember ajánlását, akinek a véleményében megbízom. A két tényező együttes hatása a vásárlásban, majd évekkel később - ezt az időeltérést azért pironkodva vallom be, de egy igazi könyvmoly érti a problémám lényegét - az olvasásban nyilvánult meg.

Értékelés: 5 pont az adható 10-ből
Kiadó: Magnólia
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 240 oldal
Borító ár: 2.980,- Ft
A mű eredeti címe: The Storied Life of A. J. Fikry
Fordította: Ballai Márta
Műfaj: romantikus
Miről is szól ez a regény? Egy könyvmolyról. Ez oké. De az ördög a részletekben rejlik. Szóval... Adva van egy könyvesboltos, akit mindenki csak A. J. néven emleget, aki Alice Springben, egy nehezen megközelíthető szigeten lévő városkában könyvesboltot üzemeltet. És éppen komoly magánéleti válságban van, ugyanis elvesztette a feleségét, ezért legfőbb tevékenysége a másokra morgásban és az alkohol iránti egyre nagyobb vágyódásban nyilvánul meg. Könyvesboltja is elég egyedi: csak olyan könyveket árul, amelyek neki tetszenek, a divatos trendek nem érdeklik. Amelia egy kiadó munkatársa, aki sorra járja a könyvesboltokat összeállított listájával. A. J. személyében elég komor könyvszerető emberrel találja magát szemben, a kapcsolatuk kifejezetten rosszul indul. A. J. élete fordulóponthoz érkezik, amikor egy értékes könyvet ellopnak a lakásából, majd valamivel később valaki egy két év körüli gyereket hagy az üzletében.

Azt kell mondjam, hogy nekem erről a történetről többször is a mackósajt és a brummogás esete jutott az eszembe: kevés, nagyon kevés. Sem hangulatában, sem karaktereiben, sem történetében, de még mondanivalójában sem tudta bennem megrezegtetni tartósan, illetve mélyen azokat a bizonyos húrokat. Átlagos, közepes, helyenként - inkább többször, mint kevesebbszer - unalmas. 

Kezdjük azzal, hogy A. J. személyében sikerült megjeleníteni azt a fajta embertípus, aki ugyan olvas, művelt, de pont ezért végtelenül sznob is, és ha valaki nem pont azt olvassa, ami neki tetszik, akkor az már nem is való semmire. Ez pedig pont az, amit a legjobban utálok. Mi az, hogy egy könyvesboltban csak azok a kötetek kaphatók, amelyeket a tulaj szeret, vagy esetleg még éppen elvisel? Utána persze meg megy a kesergés, hogy nincs elég bevétel. Ha valaki egy üzletet vezet, akkor tényleg tegyen is úgy. Jól néznénk ki, ha egy kávézóban csak cappuccinót lehetne rendelni, mert az a tulaj kedvence. Na jó, esetleg még egy cortadót, mert azt még elviseli. És mi van, ha én lattét akarok? 

A másik, hogy ez a regény kidolgozatlan: a hangulat lehetne erősebb, a cselekmény dinamikusabb, vagy legalábbis - a karakterekkel együtt - kidolgozottabb. És talán azt is el kellett volna dönteni, hogy ki az a könyvmoly, akiről a történet szól: A. J. vagy esetleg Maya? Mert néha magam sem tudtam igazán: hol így éreztem, hol meg úgy. 

A szerző csapong a szereplők között és ettől nem egy ember regényes életének éreztem a történetet, hanem az egész városénak. Mert ugye itt volt a rendőrfőnök, a tanárnő, a könyves ügynök, a könyvesboltos, a kislány és még sokan mások. A szerző igazából sok mindent elmond, néha többet is, mint kellene. Ahogy ez a legnagyobb bajom is vele: elmondja és nem átadja. Csak elbeszéli, amit gondol, de amit az oldalakon olvastam az nem tudott átjárni és megérinteni - nem találtam a mélységét, a hangulatát. Hiányzott az előre beharangozott humor is - számomra más jelenti a poénost, a vicceset, a könnyedet.

A regény első fele a csapongás ellenére is sokkal kidolgozottabbnak tűnik, mint a vége, ahol már a karakterváltások mellett már időugrások is megjelennek. Van, hogy egyszerre tíz évet ugrunk előre az időben: egy családi rendezvényről hirtelen a kamaszlány történetébe csöppenünk, majd teljesen más következik. Romantikus történet, családregény vagy éppen élettörténet? Nehezen eldönthető és mindegyiknek kevés.

Túl sok ez egy ilyen vékonyka könyvhöz, túl sok szereplő, túl sok egyéni tragédia, túl sok ugrás, hogy minden beleférjen, és még akkor is folytatódik a történet, amikor a feltételezett könyvmoly főszereplőt már nem tudjuk tovább követni. Vagy a másik könyvmoly volt a címadó személy?  Akkor meg nagyon idő előtt fejeződött be a történet. Persze tudom, hogy nem kérdés a főszereplő kiléte, és ha nem is a regény szövege, de annak eredeti címe ékesen árulkodik erről és nem hagy kétséget senkiben. De mindeezek ellenére ez nekem sehogy sem kerek és nem is vagyok vele elégedett, egyáltalán nem. 

Maradok az elsőként levont következtetésemnél, amely szoros kapcsolatban van a mackósajttal és a brummogással. És higgyétek el, hogy ezt én sajnálom a legjobban! Mert kedves és aranyos történet, csak igazából, nem nekem szól. Pedig teljesen meg voltam róla győződve, hogy ez az én könyvem lesz: egy könyvmolynak szóló történet. De sajnos nem. Még a rengeteg irodalmi utalás ellenére sem.



2017. május 4., csütörtök

Réti László: A hasonmás (Kaméleon 2.)

Nem véletlenül úgy válogatom össze az olvasásaimat, ahogy azok sorban követik egymást: általában váltogatom a különböző kategóriákat, stílusokat - fő a változatosság. Aztán persze néha adódik olyan helyzet is, amikor az egyik olvasmányom annyira megvisel, hogy következőnek valami teljesen másra van szükségem - valami teljesen ellenkező élményre. Ilyenkor fordulok azokhoz az írásokhoz, amelyek szerzőit, illetve írásaik várható hatásait már ismerem, esetleg beiktatok egy újraolvasást.
Réti Lászlótól már olvastam, az első találkozásom az író stílusával és kissé különc karakterével, Cameron Larkin őrmesterrel egyszerre következett be - az élményt pedig maradandónak ítéltem. Tudtam tehát, hogy mire számíthatok és azt is, hogy olyan hangulatban vagyok, amikor nagy szükségem van Larkin őrmester cinikus és szarkasztikus humorára, bicskanyitogató stílusára és rikító nyakkendőire.

Értékelés: 10/10
Kiadó: Ulpius-ház Könyvkiadó
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 466 oldal
(+ egyéb könyvek részletei)
Borító ár: 3.999,- Ft
Sorozat: Kaméleon
Előzmény:
1.) Kaméleon
Folytatás:
3.) Panda
Műfaj: krimi

Egyéb: e-könyvként is kapható
(pl.: lira.hu, bookandwalk.hu)
Cameron Larkin őrmester rövid montanai tartózkodása és elképesztő nyomozása után visszaköltözik San Diegóba. Az azonban, hogy újra városi zsaru legyen a bűn egyik városában, csak álom marad. A nagyváros helyett ugyanis egy poros kisvárosban találja magát, ahol a hírnevét már ismerik, de a lazaságot még véletlenül se - vagy legalábbis Larkintól nem viselik azt el. A rendőrautónak csúfolt járgányban való járőrözést és a tyúklopás kinyomozását követően Larkin bármire hajlandó, csak hogy szabaduljon a sors által elrendelt - és persze saját maga által okozott - helyzetből. Erre legnagyobb meglepetésére lehetősége is adódik, a feladat már az elején is érdekesen alakul, majd lassan veszélyessé válik.

Larkin őrmester hozta az elvárt szintet, sőt még annál is többet. Minden zűr és kavarás ellenére ezt a nyomozást valahogy összeszedettebbnek és - a csavarjai ellenére is - átláthatóbbnak éreztem, mint az előző kötet kissé zavarosnak tűnő rohangászását. Pedig rohangászás ebben is volt bőven, meg hadonászás is, tekintve, hogy főhősünk a szerepének köszönhetően eléggé érdekes helyzetekbe kerül - gyakorlatilag állandó jelleggel.

Határozottan összeszedettebb ez a történet, mint az előző. Igaz, hogy önállóan is teljes mértékben megállja a helyét a sztori, de én mégis élveztem az előző történetre való apró visszautalásokat. Mert ugye arról korábban nem volt semmi infó, hogy mit is keres Larkin Montanában, most legalább erre is kaptam magyarázatot. És persze a fickó nem egyszerű eset. Ahogy azt egyébként ezt most is ékesen prezentálja - gyakorlatilag minden megnyilvánulásával.

De mi is ez az eset, ami miatt bár saját magát adja minden helyzetben, de mégis más bőrébe bujik? Fura balesetek történnek a városban éppen fellépő filharmónikusokkal: lassan fogyatkoznak a zenészek, helyettük újakra lenne szükség, különben lőttek a külföldi koncertturnénak. A baleseteket semmi sem kapcsolja össze, csak az, hogy mindegyik halott a zenekar tagja volt. Nincs más lehetőség, valakinek be kell épülnie, és erre ki lenne alkalmasabb, mint Larkin őrmester. Persze a helyzet annyira nem egyszerű, mint elsőre látszik.

Viszont baromira élvezetes. Mármint minden, amit Larkin tesz és ahogy nyomoz. Mármint majdnem minden, mert a folyamatos piálását és minden este kotta részegre iszom magam, kiütöm magam stílusát egyáltalán nem tudtam megszokni és bevallom, hogy ha ezt az egy szokását elhagyná, akkor teljes mértékben elégedett lennék vele. Mert egyébként a nyomozási technikájával nincs semmi bajom. Pia nélkül talán még hamarabb össze is rakná az aktuális ügy részleteit, így viszont folyamatosan törli az infók egy részét. És a nyakkendőit is nagyon bírom, mert ilyen agyament színösszeállítást és mintákat még elképzeni is elég vad, nehogy viselni. No, és azok a történetek, amelyek az eléggé feltűnő kultúrmadzagokhoz kapcsolódnak, azok minden visznek.

Úgy éreztem, a sztori amellett, hogy baromi érdekes és vicces, még görbe tükröt is tart a mai társadalmunk elé. Ami egyébként jellemző is a szerzőre, mármint, hogy a sztoriba mindig belecsempész valami aktuális problémát - néha amolyan jövőbelátó módom, amikor a hétköznapi ember még nem is érzi a háttérben megbújó összefüggéseket. Szóval már meg sem lepődtem, amikor odáig jutott a történet, hogy előjött egy ilyen társadalmi kérdés, mindössze csak ámultam annak egyszerre különleges, a másik irányból nézve pedig egyértelmű felbukkanásán és kapcsolatán.

Egyébként Larkin őrmester továbbra is olyan Bruce Willis kategória a szememben: drágán adja az életét, hogy aztán a következő körben még drágábban adja az életét. Mert az a rengeteg verés, ütődés, hazudozás és persze rohanás aztán nem semmi, én tuti, hogy nem bírnám a tempót - főleg úgy nem, hogy minden este kiüti magát valamilyen márkás alkohollal.

Jaj, meg kell említenem Polipot, akit nagyon imádtam a könyvben: a beszólásait, megnyilvánulásait és persze a tetkóját is. Remélem, hogy vele is fogok még találkozni más nyomozások során, mert bizony kár lenne parkolópályára állítani egy ilyen karaktert.

Szóval én ezt nagyon élveztem, jobban tetszett, mint az első rész. Hatalmasakat kacagtam Larkin megnyilvánulásin, mindenféle cinikus és persze szarkasztikus megjegyzésein, azokon a megnyilvánulásokon, ahogy saját magát és persze maga körül a világot látja főhősünk. Olvasnám én tovább a kissé ütődött, nagyon lökött és totálisan alkoholista őrmester kalandjait, de egyelőre nincs több. Persze a szerző az egyik interjújában elejtett egy eléggé egyértelmű célzást, miszerint a következő regénye Larkin harmadik kalandja lesz. Nosza, állok elébe a tesztelésnek.



 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons