Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2018. május 7., hétfő

Elle Kennedy: The Mistake - A baklövés (Off-Campus 2.)

A sorozat első kötete - bár eléggé szkeptikusan álltam az olvasásához - végül meghaladta az elvárásaimat. Nem mondom, hogy tökéletes, de egészen élvezetes volt. Ha nem is azonnal, de úgy gondoltam, hogy idővel majd jöhet a folytatás is, hiszen a baráti társaság - vagyis a hokis csapat - tagjai egészen érdekes figuráknak tűntek. Logan kifejezetten felkeltette az érdeklődésem, így végül csak rászántam magam a sorozat második kötetének olvasására.
Majd ott tartottam a kezemben az elolvasott kötetet és azon gondolkoztam, hogy miként is adjam át az élményeimet. Végül úgy döntöttem, hogy Hannah és Garrett párosához hasonlóan Grace és Logan kettősét is meginvitálom egy beszélgetésre, amelynek leiratát pedig közzé teszem itt a blogon. Akkor következzék is az interjú szöveges változata.

Értékelés: 7 pont a 10-ből
(csak mert kedveltem Logant)
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Rubin pöttyös
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 352 oldal
Fordította: Barthó Eszter
Borító ár (puha): 3.199,- Ft
A mű eredeti címe: The Mistake
Sorozat: Off-Campus
Előzmény:
1.) The Deal - Az üzlet
Folytatás:
3.)The Score - A pont
4.) The Goal
Műfaj: romantikus, new adult
Kedves Grace és Logan - vagy inkább John? -, köszönöm, hogy itt vagytok és válaszoltok a kérdéseimre. Először is meséljetek egy kicsit magatokról, az alapszituációról, hogy azok az olvasók is megismerjenek titeket, akik még csak gondolkodnak a könyv olvasásán.

Grace
Szerintem teljesen átlagos lány vagyok. Vagyis inkább az unalmas kategóriába tartozom, mert nem szeretek kockáztatni. Imádom az akciófilmeket és képes vagyok egész hétvégén azokat nézni - akár sokadszorra is - bulizás helyett. A családi életem nem túl zűrös, de nem is tekinthető szokványosnak: apám egyetemi professzor, anyám pedig művész, elég szabad lélek. A szüleim már külön élnek, apám a közelben, az anyám Párizsban, a franciaországi Párizsban.

Logan
A Johnt hanyagoljuk, maradjon a Logan. És akkor rólam... Imádom a jéghokit és szerintem nagyon jó játékos vagyok. Minden szerénység nélkül. Minden vágyam, hogy a profik között játszak, de tudom, hogy ez nem lehetséges - a családom miatt. Az én szüleim is elváltak, de a viszonyuk korántsem olyan, mint Grace szüleié. Apámnak volt egy balesete, amely maradandó károsodással járt és van egy másik betegsége is. Ez az oka annak, hogy minden nyáron a műhelyben robotolok a bátyám mellett, az apám helyett. Ahogy ezt fogom tenni a suli befejezését követően is, mert nem tehetek mást, mert köt az ígéretem.
De ha úgy nézzük, akkor nem ez az egyetlen defektem, hanem akad még belőle bőven. Erről Grace tudna a legtöbbet mesélni. 

Beszéljetek kicsit a másik nemmel való viszonyotokról. Milyen események történtek a kapcsolatotok elején?

Grace
Nos, erről a témáról nem tudok túl sokat mondani. Illetve nem tudtam, amíg össze nem akadtam ezzel a pasival, aki itt ül mellettem. Minden, amit a férfiakról és a szexről tudok, azt tőle tudom. *elpirul* A kapcsolatunk nem éppen szokványos: sem a találkozásunk, sem az együttjárásunk. Legalábbis nem annak tűnt az elején, de most már minden rendben van. A kezdeteket pedig leginkább elfelejteni szeretném...

Logan
Ami a lányokat illeti... khmm... azt hiszem, hogy a kelleténél többet sikerült megismernem. Bőven szereztem tapasztalatot és ritkán bújtam össze kétszer ugyanazzal a lánnyal. Legalábbis Grace előtt. Meg így visszatekintve úgy tűnik, hogy bárhol és bármikor megfelelő volt a helyszín, nem kellett még ágy sem. Meg igazából az sem, hogy a csajban legyek, csak a kielégülés számított. Mármint Gracie előtt. Aztán ott volt az is, hogy furcsa elképzeléseim voltak a szerelemről, aztán amikor ott volt az orrom előtt az ideális jelölt, akkor pedig nem ismertem fel, hogy ő az, aki kell nekem. Majdnem véglegesen elszúrtam a dolgot. De sikerült helyrehozni a baklövésem és ennek nagyon örülök.

Hogy is volt azokkal a tévképzetekkel és azzal a baklövéssel? 

Logan
Jaj, ne! Most muszáj ezzel nyaggatni? Már így is eléggé ég a fejem... Na jó, akkor kitárulkozom. Mint a legtöbb korombeli pasi én sem gondoltam úgy, hogy a szexen kívül más módon is szükségem lehet egy lányra, egy komoly kapcsolat egyenesen menekülésre késztetett. Egészen addig, amíg meg nem láttam a legjobb barátomat és a nőjét. Csorgattam is rendesen a nyálam a csaj után, aki szép is volt, okos is volt és persze tabu, mert a legjobb haverom nője, aki pedig fülig szerelmes volt belé. Igyekeztem kiverni a fejemből Hannah-t, de ezt csak úgy sikerült, ha kerültem őket, buliztam és persze minden alkalommal más lánnyal voltam. Aztán egyszer eltéveztettem az éppen aktuális buli címét és pont Grace szobájában kötöttem ki. Ami nem is lett volna gond, mert az este jól alakult, de amikor - néhány találkozással később - Grace elszánta magát arra a bizonyos lépésre, akkor követtem el életem legnagyobb baklövését. Sajnos még mindig a tévképzeteim rabja voltam és azt hittem, hogy másba vagyok szerelmes.

Grace
Nem, ne is nézzél rám, mert én erről beszélni sem akarok! Életem egyik legkellemetlenebb estéje volt. Soha nem éreztem még olyan szerencsétlennek magam, mint akkor. Még jó, hogy az anyám egy másik kontinensen lakik és jó messzire tudtam menekülni az átélt megaláztatástól. Bár attól még ugyanúgy fájt, ha nem jobban, mintha szembe tudtam volna nézni vele. És persze a baj nem jár egyedül, mert Logan elutasítása mellé megkaptam még Ramona árulását is. Szörnyű. Tényleg inkább elfelejteném az egészet.

Ezek után mégis mi volt az, ami megmentette a kapcsolatotokat?

Logan
Hannah ébresztett rá arra, hogy mi volt a baj velem és amikor szembesített a probléma lényegével, akkor tényleg rájöttem, hogy hol siklott félre az elméletem. Csak akkor már alapvetően mindegy volt, mert Grace nem állt velem szóba és azt sem tudtam, hogy merre lehet. Nagyon hosszú volt az a nyár... Aztán amikor újra összefutottunk és láttam, hogy nem csak külsőleg változott meg, hanem sokkal keményebb is lett, akkor éreztem igazán, hogy mekkora bajt okoztam. A feladatlistája volt végül is a fordulópont. Minden tehetségemet és minden rendelkezésre álló forrásomat bevetettem, hogy teljesítsem azokat a feladatokat.

Grace
Röviden: a feladatlista és az, hogy Logan minden pontját teljesítette. Bizonyítani akart és ezt egy nőnek értékelni kell. Meg aztán az sem volt egy utolsó szempont, hogy a suli egyik legjobb pasija loholt utánam és tett meg mindent azért, hogy a kívánságaim teljesítse. *mosolyog*

A következő kérdésem nagyon egyszerű: hoki vagy futball?

Logan
Nem kérdés: hoki. Szeretem ezt a sportot, gyerekkoromtól kezdve meghatározza az életem és nagyon remélem, hogy a felnőtt életemben is legalább ilyen mértékben lesz jelen.

Grace
Logan miatt járok el a hokimeccsekre, de a szívem továbbra is a foci felé húz. Sajnálom, Logan, de ez már csak így marad, így kell elfogadnod. 

Az előző interjú végén Garrett a következőket mondta: "Remélem, hogy Logan nem fog letaszítani a trónról a maga sztorijával. Ha a magánéletben is annyi odaadást és szenvedélyt mutat majd, mint a pályán teszi, akkor bizony izgulhatok." Nos, mit gondoltok erről? Garrett és Hannah továbbra is őrzi a képzeletbeli trónt, vagy átvettétek a vezetést?

Grace
Olvastam Hannah és Garrett sztoriját és persze mindketten meséltek is a történetükről. Számomra pont elég volt - még sok is - az a fájdalom, amit át kellett élnem, amíg kialakult a mostani, immár kellemes állapot. Nem tudom racionálisan megítélni, hogy melyikünk kapcsolatában voltak nagyobb hullámvölgyek és hullámhegyek. Talán nem meglepő, hogy én úgy érzem, az enyémben. Átélni valamit és hallani valamiről , az teljesen más. Viszont ők ketten nagyon jó páros: teljesen ráhangolódtak a másikra és mókásak, szórakoztatóak is.

Logan
Látjátok, ez az én haverom! Tisztában van a képességeimmel és mindig a legjobbat gondolja rólam. És tudja, hogy jobb vagyok nála! Sokkal jobb. Szerintem lazán letaszítottam őt és a csaját arról a képzeletbeli trónról. Tudom, hogy a magánéletemben is legalább olyan szenvedélyes és odaadó vagyok, mint a pályán. Ugye, Szépségem?

Olvastam Garrett párra találását, ahogy ismerem a Ti történeteteket is és ha őszinte akarok lenni, akkor bizony az övéké jobban tetszett. Lehet, hogy a pályán nagyon szenvedélyes és tehetséges játékos vagy, de ebben a sztoriban elég vérszegény főhőst játszottál Logan. Persze nema férfiúi képességeidre utalok ezzel, hanem arra, hogy elég lassú és eseménytelen volt az egész regény. Hosszú időt ölelt fel és mintha kicsit szétdarabolódtál volna a sok probléma között. Grace pedig jó időre eltűnt az olvasók szeme elől. Szóval valami nem volt az igazi.

Logan
Igen, problémám az számos volt akkoriban. És jobban belegondolva igazad is lehet. Ahogy Gracie is mondta, nekünk pont elég volt ennyi zűr és zavar, amennyit átéltünk. A regényből hiányolt szenvedélyt pedig olyan helyen éljük ki, ahová másnak nincs bejárása. Nekünk ez így jó. Nagyon jó.

A családi problémáitok megoldódtak?

Grace
Nálunk a szokásos a felállás, ezt már így kell elfogadnom. De végre sikerült jobban megértenem anyámat is, ezért mindenképpen pozitívumként élem meg a kis kiruccanásom. Vagyis az olvasók szeme elől eltűnésem.

Logan
Nem győzöm elégszer kifejezni a hálámat azért, hogy volt, akinek fontos voltam és közben járt az érdekemben. Hosszú ideig nagyon sötétnek és reménytelennek láttam a jövőmet, ezért még most sem tudom elhinni, hogy teljesen másként alakult az egész. Mindent el is követek azért, hogy sokáig fennmaradjon ez az állapot. És Apa is jól van. 

Ajánlanátok olvasásra a regényt? Vagy esetleg a folytatásait? És az előzményét?

Grace
Hannah és Garrett sztoriját mindenképpen. Tucker és Dean is jó fejek, és persze drukkolok nekik is a párra találásban. A szerelem egy hatalmas kaland: fájdalmas és izgalmas. Szerintem érdemes lesz elolvasni a folytatásokat is.

Logan
Garrett és Wellsy - vagyis Hannah - kapcsolatának kialakulása mindenképpen olvasásra érdemes. Főleg, hogy még magam is szerelembe estem azzal a meghittséggel, ami kialakult köztük. Nincs ezen mit szégyelni, most már bevallom, ha néhány kédéssel ezelőtt már közzé tettem az érzéseimet. *vállrándítás* Arra nagyon kíváncsi leszek, hogy ki lesz az, aki leszoktatja Deant a nyilvános szexről. Amikor az a srác a hálószobájában, zárt ajtók mögött fog döngetni egy csajt, akkor biztosak lehetünk majd benne, hogy fülig szerelmes. Szóval a jelek nyilvánvalóak lesznek. Tucker? Szerintem ő már most is odáig van valakiért, csak még valahogy nem érett meg a dolog arra, hogy mi is tudjunk róla. Tehát igen, mindenképpen ajánlom olvasásra a folytatásokat - is.

Grace és Logan - és még véletlenül sem John -, köszönöm, hogy megosztottátok velem és az olvasóimmal a gondolataitokat. Bár nem sikerült azt az izgalmat hoznotok, amit vártam, mert azért lényegesen több szenvedélyre, izgalomra és humorra számítottam az előzmények ismeretében, de ettől függetlenül örülök a párosotoknak. Örülök, hogy révbe ért az életetek és sok mindent másként láttok, mint a kötet elején. Örülök, hogy tanultatok a hibáitokból és ne kövessenetk el több baklövést. Különösen Te ne, Logan! Legyen tartós a kapcsolatotok!



1 megjegyzés:

Vicky írta...

Nagyon jó lett, mint mindig:D

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons